Beállítások
Vedd fel a cikk szerzőjét és rovatát a kedvenceid közé, vagy akár tiltsd le.
Ehhez regisztrálj vagy jelentkezz be.
Értékeink
2007. október 31. 22:14"Egy másik cikkemben már leírtam (Máté Péter kapcsán), mennyire örülök annak, hogy figyelmet fordítunk értékeink megőrzésére. Sajnos ez nem minden esetben igaz…"
Van nekünk, magyaroknak egy olyan értékünk, ami az ő 45 éves pályafutásával belopta magát mindennapjainkba. Bár sokan ellentmondásosan vélekednek róluk, tagadhatatlan, hogy az Omega együttes idén ünnepli fennállásának 45. évfordulóját!
Meglehetősen széles rajongótábora (melynek én is oszlopos tagja vagyok) méltán számíthatott arra, hogy az együttes a „hagyományoknak” megfelelően a Népstadionban üli meg ezt a jubileumot. Nyilván volt alapja ennek a feltételezésnek, hiszen 1994 óta már négyszer megtöltötték a stadiont (igaz: 2001-ben besegített az Illés és a Metró is).
Az együttes 2004. tavasza óta turnézik ismét aktívan ország- és Európa-szerte! A külföldi koncertekre ugyan nem jutottam ki, de ebben a négy évben összesen 10 koncerten voltam ott! Mindegyikről kijelenthetem, hogy teltházas előadás volt, bár a csarnokok kapacitása természetesen eltérő helyenként. Az első idei koncerten a rajongók fel is köszöntötték az együttes tagjait egy nagyon stílszerű ajándékkal, ami külön hangulatot varázsolt az amúgy is fergeteges koncertek.
Hogy miért fáj mégis a szívem az idei stadion-béli koncertért, noha részt vettem három másikon? Egyszerű a válasz: azért, mert ennek az eseménynek szigorúan a "piszkos anyagiak" vetettek gátat; vagyis nem lehetett annyi támogatást szerezni, amennyivel méltó minőséget és elfogadható árszínvonalat lehetett volna biztosítani a közönség számára.
És persze koránt sem utolsósorban azért, mert ezzel azt is sikerült bebizonyítanunk, hogy nem tudjuk kimutatni megbecsülésünket azoknak, akik igazán megérdemelnék…
Boldog születésnapot, Omega!
