Egy gondola bánt engemet, avagy a lagúna királynője

"Mi köti össze az alábbi fogalmakat?
- vaporetto
- mexikói lebbencs
- Ponte de Sospiri (Sóhajok hídja)
- Zlatorog
- San Marco
- Blejsko Jezero
- szoknyás harangláb


- Igen! Egy szlovéniai-olaszországi utazás."

Az első napot főleg az eltévedések, tolatások, visszakanyarodások és a végeérhetetlen körforgalmak jellemezték, az emeletes busz többször nem fért át szűkebb átjárókon, alacsonyabb hidakon. De ennek is megvolt a jó oldala: hosszan csodálhattuk a szlovén Alpok hófedte csúcsait. Út közben megálltunk Ljubljanában (amiből szemerkélő esőben a várat, szakadó esőben egy kínai éttermet láttunk), valamint Bledben (fenséges látvány volt a hegyektől körülvett kék tó egy templomos szigettel a közepén). Estére érkeztünk Bohinjba, a híres síparadicsomba - a sötét miatt csak egy rövidebb sétát tettünk a tónál, és vacsoráztunk egyet a kellemes Zlatorog (aranyszarv) hotelben.  

Másnap is még a hegyek közt bolyongtunk, de sikerült megtalálni az átkelőt Olaszhonba: láttuk az Isonzó-völgyet, hosszú keresés után a doberdói harcmezőt, valamint egy háborús emlékművet. Ahogy átértünk a határon, egy kellemes, mediterrán hangulatú olasz városkában, Cividaléban sétálhattunk egy nagyot - lenyűgözött a hely a sziklák közt csorgadozó patakjával, ragyogó napsütésével, világítóan színes házfalaival.  

Este igen későn értünk szállásunkra, a cavallinói Europa Campingbe, ahol hatosával jutott nekünk egy bungaló. Elrendezkedés után még befaltunk egy mexikói lebbencset (a szerzőnél érdeklődjön, akit érdekel a recept - annyit elárulhatok, hogy egy mexikói chilis és egy olasz paradicsomos ételpor is szerepet játszott a főzésnél).  

Következő napra három Velence-közeli sziget jutott: Torcello (a sajátos hangulatú templomával és csipkeernyőivel), Burano (a babaváros: rózsaszín-piros-papagájsárga-kék-zöld falú házakkal, az utcára teregetett hófehér ruhákkal, leírni egyszerűen nehéz azt a hangulatot, amit az egész szigetet elfoglaló kisváros sugárzott) és Murano (az üveggyáraival, csatornáival, orrmegpirító napsütésével). Este nagyobb társasággal pizzáztunk - kihagyhatatlan a vékony tésztás, jól megrakott, tányérról lelógó olasz pizza!  

Aztán egy nap Velencében. Kevés. Nagyon kevés. Egész nap csatangoltunk, és mégis bennünk (bennem biztosan) maradt az az érzés, hogy "hiszen alig láttam még valamit, és már este van"... Így viszont legalább van miért visszatérni. A napot spaghettizés és tengerparti borozgatós éneklés zárta.

A fantasztikus társaságnak (is) köszönhetően remek volt a hangulat! Két nagyobb megállóval utaztunk haza: Tarvizio (nekem inkább tar vízió), Wörthersee (az olajfoltos kacsáival nagyon kiábrándító volt). Persze ezt a negatív hozzáállást már csak a "siessünk-már-haza-hogy-ne-éjfél-után-érkezzünk-érzés" is okozhatta.

Csodálatos hét volt! Nem csupán a helyek miatt, amelyeket láttam, hanem az emberek miatt is, akiket megismertem.