Bärlin

"Célpont: az egykori porosz, majd 28 évig kettéosztott főváros - Berlin."

A Ruhr-vidékről indultunk, az AAA (Akademisches AuslandsAmt, azaz a külföldiekért felelős egyetemi iroda) szervezésében, egy ötvenfős, teljesen internacionális csoporttal és két német vezetésével. A hétórás buszút minden különösebb izgalom nélkül telt - főként, hogy nagy részét végigaludtuk (visszafelé az egészet, de erről később). Délután már találkoztunk is berlini barátnőmmel, vacsi után pedig a román sráccal (Közép-Kelet-Európa, tarts össze jegyében) sétálgattunk a Kurfürstendammon (ez egy elegáns, majdnem 20 km hosszú bevásárló- és szórakozóközpont-utca), a Gedächtniskirchénél (amelyet a háború idején félig leromboltak, s nem újították fel, hanem emlékeztetőül a pusztíitásra abban az állapotban hagyták meg). A séta közben ráébredtünk, hogy mindeddig helytelenül írtuk a német főváros nevét: valójában Bärlinnek kellene írni, mivel ez a medvék városa. Szerte a városban óriási, színes mackók állnak! 

Másnap buszos városnézésen voltunk - sok mindent láttunk, de nagyrészt a buszból, néha tartottunk 10-20 perces kiszállós szünetet, például a Checkpoint Charlie-nál (az egykori fal híres átkelőhelyénél), az Olympiastadionnál, a Potsdamer Platzon, a Museumsinselnél (sok múzeum egy helyen, a Spree két ága között), láttuk a sok azbeszt miatt lebontásra ítélt, rém csúnya, egykori DDR-épületet, a Palast der Republikot (másnap a híradások nagy tiltakozásokról szóltak: a németek, és nem csak a kelet-berliniek, védik ezt az épületet, mivel unikumszámba megy ma már az örökkön építkező Berlinben). A délután a miénk volt: a panorámaemelet és a filmmúzeum látogatása mellett döntöttünk, Európa leggyorsabb liftjével utaztunk: 20 másodperc alatt a 24. emeleten voltunk, 8m/s sebességgel, és körbetekinthettünk a városon, utána pedig a német és a hollywoodi film történetét követtük nyomon, egy interaktív múzeumban. Este a csoporttal a Reichstag kupolájába mentünk fel, láttuk felülről a Bundestag óriássasos székhelyét és persze az esti, kivilágított várost. Egészen este pedig egy híres-hírhedt kocsmába látogattunk: Klo, azaz klotyó a neve (http://www.klo.de/), igencsak érdekes a hangulata: a székek helyenként vécéülőkék, az asztalok föl-le mozognak, a székek maguktól is forognak, néha a plafon lejjebb ereszkedik és van egy zenét keverő és folyton beszélő dídzsé is, aki mindenkit "szívat" (szép német szóval verarscht, ezt nem lehet szebben mondani, mert ez az igazság), egyszer engem is kipécézett, de inkább nem mesélem el, mivel boldogított. Ja, és kórházakban használatos kacsákból lehet sörözni, akinek gusztusa és pénztárcája engedi. Érdemes megnézni az oldalt, hátha átszivárog valami a hangulatból (remélhetőleg nem az egyéb termékekből, amikre ott folyton utalgattak...). ;)

Következő nap a zsidó múzeumban délelőttöztünk. Különösen tetszett, amit a jiddis nyelvről megtudtunk. Például: honnan ered a kéz- és lábtörést mondásunk? A jiddisből; a magyarba német közvetítéssel került. Ezen a nyelven a 'szerencsét és áldást' jókívánság hasonlóan hangzik, mint a német 'Hals- und Beinbruch', s a németek ezt a formát vették át - kicsit népetimológiásan - a jiddisből. A magyarok pedig, gondolom, szó szerint lefordították a német kifejezést.

Délután a csoportos Németország-történeti kiállítás helyett (mivel ezt már két éve láttam, és akkor is nagyon unalmasnak találtam, mint most a többiek is) inkább a Checkpoint Charlie múzeumba mentünk: a kettéosztott Berlin történetét dolgozzák fel, nagyon sok egyéni történetet, sikeres és -telen menekülési kísérletet mutatnak be, nagyon szemléletesen. Többször Magyarország is felmerült - mint lehetséges keletről nyugatra szökési útvonal.

A Brandenburger Tor közelében húzódott az egykori berlini fal, ezen a részen már csak az utca közepén egy piros kövezett csík emlékeztet a várost kettészelő építményre. Az egyik lábam Kelet-Berlinben, a másik Nyugaton-érzést is kipróbáltuk.

Az esti program ezután az állami operaházban volt (Staatsoper Unter den Linden): Carmen - francia nyelven, német felirattal, három és fél óra, ez így mind elég rosszul hangzik, de remek előadás volt: jó énekesekkel, ismert dallamokkal, változatos rendezéssel. Sokan most voltak először operában a csoportból, szerencséjük volt, hogy elsőre jó élményt szereztek e nem könnyű műfajból.  

Szombat Potsdamé volt: buszos városnézés, saját poénjain egyedül nevetgélő, de kedves idegenvezetővel, mínusz fokos hideggel, kevés buszelhagyási kedvvel, de megnéztük a Cecilienhofot (ahol a potsdami konferencia volt), a holland és az orosz negyedet, valamint a híres Sanssouci kastélyt, ez utóbbit belülről is. Kívülről nem olyan látványos, mint képzeltem, de belül a lélegzet is eláll a pompától! Nagy Frigyes építtette a kastélyt, visszavonulásra (a felesége be sem léphetett, jóban lehettek), illetve ivászatra (mindenütt Bacchus-szobrok, elvégre borhegyen épült a kastély). Még valami: ilyen északon állítólag csak Drei-Männer-Wein, azaz háromemberes bor terem: egy issza, kettő viszi...

Délután ismét nyakunkba vettük a fővárost: a KaDeWe (Kaufhaus des Westens) hét emeletén át ejtettük le az állunkat, e hihetetlen gazdagságot látva, aztán metróépítés miatt bő félórás késéssel értünk az Alexanderplatzra, a világórához, ahol egy másik kedves ismerősünk és barátja már összefagyva vártak ránk: beszéltünk öt percet, megörökítettük a pillanatot, és már suhantunk is kétfelé: még egy buszos városnézést csináltunk, egy menetrend szerinti, de elsősorban turistáknak szánt busszal. És este szinte az egész csapat, legalább harmincan, ismét a Klo nevezetű helyre ment bulizni - előbb alig volt helyünk, az este végére különtermünk lett, még táncteret is csináltunk az egyébként szűkös kocsmában. Így aztán elmondhatom, hogy Berlinben két estét is a vécén töltöttem. ;))  

Utolsó nap kisebb felkelési nehézségek után Bochum felé indultunk, út közben még betértünk a Pergamonmuseumba, a híres Pergamon-Altart és az Istar-kaput megcsodálni. A hazaúton a nagy alvászat egyik szünetében Magyarországot népszerűsítettem: nyolc chilei utazik hamarosan gyönyörű fővárosunkba. Ha találkoztok velük, bánjatok jól velük! :-)