"Manapság egyre elérhetőbbé válik mindenki számára az a technológia, melyet csodálva néztünk a ’80-as évek közepén a Szupercsoport (Mission: Impossible) című sorozat első perceiben, hiszen még a videó sem volt ismert vagy elterjedt kis hazánkban..."

Mint minden újdonság, a DVD is drága mulatságnak számított mind technológiai mind pedig dologi szempontból. Egy jó minőségű berendezés ára manapság is 100.000 forint körül van, de a lemezek legalább olyan árszínvonalat képviselnek mára, ami mellett nem sokat gondolkodunk azon, hogy megvegyük-e kedvenc filmünket. Hiszen 1.000 forintért már szinte bármilyen filmhez hozzá lehet jutni…

Mondhatjuk persze, hogy csak a „gagyikhoz”, de mi számít gagyinak? A magyar filmek? A filmek a „hőskorból”? Kapható ilyen nyomott áron nem egy klasszikusnak számító hollywood-i alkotás is. Vagy azok is gagyik?

Egyáltalán miért költünk ezekre a filmekre, hiszen a tv mindent ismétel...Talán azért, mert ennyi pénzért az sem baj, ha nem olyan jó?

Én azért veszem meg ezeket a filmeket, mert úgy gondolom, hogy többet adnak nekem azok az alkotások, amelyek ugyan gyengébb kép- és/vagy hangminőséget képviselnek, viszont nem látszik meg rajtuk az, hogy futószalagon kerültek ki a gyárból; pontosabban az látszik ezeken a filmeken, hogy szívvel-lélekkel készítették őket.

Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kell moziba járni, vagy hogy nem lényeges a jó hangtechnika. Mindössze arról van szó, hogy ez a tendencia lehetővé teszi akár baráti társaságok számára is, hogy tartalmasan kapcsolódhassanak ki, csak éppen olcsóbban mintha mindenki megvenné magának e jegyet és a pattogatott kukoricát – sőt: még a WC-re is ki tudunk menni, anélkül, hogy lemaradnánk akár egyetlen kockáról is…