Kocsmáros

""A látható világ tényeihez tapad, de nem annyira anyagi mivoltukhoz, mint költői minőségükhöz." - mondja Németh László róla. Én meg azt mondom: legyen ez tisztelgés a Mester előtt."

(Lángvörös színben úszott a horizont. Az ég hatalmas glóriása bágyadtan búcsúzott, és a sóhajtó hideg éjszaka lassacskán átvette a helyét, mikor beléptem a kocsma ajtaján. Orromat azonnal, és kérlelhetetlenül csapta meg a talponállók ismerős aromája. Olyan illategyveleg ez, ami beleivódik az ember bőrébe, elkíséri a sírig. A tömény szesz és a bor, az ittas emberek szájából párolgó évtizedes keserűség szaga úgy folyja körül a betévedő vándort, mintha el akarná nyelni. Az asztaloknál üveges szemekkel beszélgetnek az ivó törzsvendégei: szerelemről, munkáról, bánatról. Tudnak mindent, ezért inkább rendelnek még egyet, és nem is próbálnak kiszabadulni az alkohol karmaiból. Isznak. A terem végében méltóságteljesen emelkedik az ivópult, mögötte tiszta, értelmes fejjel sürög-forog az ifjú kocsmáros. Fiatal kora ellenére meglepő rutinossággal emelgeti a pálinkáspoharakat, könnyeden csúsztatja hármasával a rekeszbe a kiüresedett sörös üvegeket, és szabad másodperceiben a poharak mosogatására is sort kerít. Mindenkihez van egy-két jó szava, látszik, hogy mindenki szereti. Kapkodva beszélgetünk, mert sok a szomjas ember, és nála mindig a vendég az első.) 

- Mióta űzöd az ipart?
- Huhú...várjál csak...ha így jobban utána számolok, van már vagy kilenc éve. Azóta állok a pult mögött.
- Hogy kerültél oda?
- Családi biznisz. A kocsma már vagy negyven éve itt áll, és hűen szolgálja a falu lakosságát. Már csecsemőként is itt totyorásztam, miközben fater mérte a bort a bányászoknak. Beleszülettem. Aztán kereskedelmi suli, és most már évek óta én csinálom az egészet.
- És megy a bolt?
- Nem panaszkodom. Vannak állandó törzsvendégeim, a nagy alkeszek, így van állandó pénzem is. Nem keresem magamat halálra, de egy jó nyugis élethez éppen megfelel. (Megszakad a beszélgetés, mert újra eleget kell tennie pultosi teendőinek. Figyelem, ahogy kitölti a kevertet, közben pár életre biztató szót mond egy megfáradt proletárnak.)
- Miből fogy a legtöbb?
- Kommersz. Körte, vodka, konyak. Ha valaki ki akar rúgni a hámból esetleg Unicum. Meg bor és sör.
- Napról napra részegek közt telnek a napjaid. Te hogy állsz a piával?
- Látod a hűtőt? Javarészt csak alkoholos italok vannak benne. Itt fölül azonban gyümölcslevek meg üdítők, amit szinte kizárólag én fogyasztok. Barátok közt persze lecsúszik néhány sör, de nem sok időm van rá. Fiatalon még csak-csak, de így a pult mögött már nem igen.
- Mennyit dolgozol egy héten?
- Általában látástól vakulásig. A büfé (így hívja a kocsmát a falu) vasárnap kivételével a hét minden napján nyitva van, így akad bőven meló. Szilveszterkor is igény szerint vagyok, maximum tízig. Ezen kívül az árubeszerzés, meg a takarítás meg ilyen kisebb dolgok rendesen elviszik az időmet. Fárasztó, de meg lehet szokni. Már csak azért is megéri, mert olyan storykat hallhat az ember, amiket sehol máshol.
- Mesélj el egyet! (Gondolkozik. Nyilván kevesen kérnek tőle ilyen butaságot, és most tengernyi emlék önti el agyát. Feltételezhetően nagyrészt helyzetkomikumok, amiket az ember csakis az adott szituáció átélőjeként tud értékelni. Mindenesetre kíváncsian várok.)
- Látod azt a hosszú hajú, dőlöngélő alakot? Na az Cigány! Egyszer a Judit, aki úgy néz ki szegény, mint egy ronda férfi, részegen leült mellé. Elkezdte simogatni, cirógatni a mellkasát, mire szegény ördög csak húzódozott hátra, teljesen feltapadt a játékgépre. Végül nem volt más lehetősége, hanyatt-homlok menekült ki. Aztán pár nap múlva jön be. Kér egy sört, fizet és leül. Abban a pillanatban lép be a Judit, és csak annyit látok, hogy amíg ez a bejárattól a pultig ér, Cigány már idegesen készülődik hazafelé. Úgy tíz másodperc alatt lehúzta a sörét. (Életerősen kacagja el magát. Vele nevetek én is.) Nagy Ferraris az öreg! Egyszer valaki azt mondta neki, hogy a Ferrari új motorja a McLaren tavalyi indítómotorja. Volt már benne anyag, úgyhogy felbőszülten rávetette magát a tagra. Szerencsére résen voltam és még időben lerángattam róla. Azóta is ezzel szívatjuk. (Báró! - kiált előre a bejárathoz - Nyisd már ki az ajtót légyszi! - közben elmos négy felespoharat és egyetlen erőteljes mozdulattal letörli a pultot.) Meg amikor eltörte a lábát. Tökig be volt gipszelve, úgyhogy nem nagyon tudott eljárni a pultig. Faterral kitettünk neki egy széket, kapott egy CB-t, a párját meg leraktam a pultra. Ha megszomjazott, csak beszólt a CB-n oszt vittem neki a sört meg a kevertet. (E derűs történet újra nevetésre ingerli.)
- Ahogy elnézem, itt nem sok panaszra lehet oka az embernek (-mutatok a falon porosan és sárgult-árván lógó panaszkönyvre.)
- Mióta az eszemet tudom, nem fordult elő, hogy bárki is elkérte volna. Ott van az már érintetlenül vagy negyven éve. (Újabb intermezzo következik, mivel kisebb sor alakul ki a pult előtt: A szokásosat? Igen kösz! Ezalatt egy különös gépre leszek figyelmes: valamiféle nyerőautomata lehet. Százassal működik, és amennyire meg tudom állapítani, igen nagy érdeklődésnek örvend.)
- Hát az meg micsoda?
- Az? A nagy népbutító. Bedobnak egy százast, eltekerik, aztán a kapott cetlit általában ideadják nekem, hogy elolvassam mit nyertek. Merthogy gyakorta túlságosan be vannak baszva hozzá. Nyerhetnek vízipisztolyt, laposüveget meg karórát. Van olyan, aki a félhavi fizetését beledobálja. Olyan mint a játékgép, csak ehhez nem kell agy. Talán ezért is szeretik. Nincs annyi gomb, rizikó meg tét meg start, csak dob, teker és örül.
- Nem mondod komolyan, hogy sorban állnak, hogy játszhassanak?
- Márpedig így van. Többször majdnem verekedést robbantott ki. Egyszer például valaki ott hagyott foglalónak egy százast, amit egy másik eljátszott, és nyert vele egy flaskát. Erre majdnem vér folyt, úgy kellett leállítanom őket.
- Erről jut eszembe: kocsmai verekedések?
- Nem jellemző. Negyven év alatt kb háromszor volt komolyabb összetűzés. Egyszer pár pofon csattant el, egyszer meg a Józsi törte ki az ablakot egy székkel. Nem szarnak ezek a saját fészkükbe, békében megférnek egymás mellett. (Közben újra és újra megemeli a pálinkásüveget, és csak tölt és tölt. Kitartóan, szilárdan, fiatalosan. Hasznosan tölti idejét.) Nem kérsz valami erősebbet?
- Éppen egy jó pálinkán gondolkozom. Mit ajánlasz?
- Hát így első ránézésre, rádférne egy vodka. (És már tölti is.)
- Köszönöm. (Teli szívvel.)
- Egészségedre!

(Most a türelmetlenül rángatózó telefonhoz ugrik, és vígan kapja fel a kagylót. Mindent tud. Birodalma a falu második társasági központja - ha feltételezzük, hogy a templom az első - ahol ő a Mindenható. Jóságos úr, mégis készséges, alázatos szolgaként szolgálja ki alattvalóit. Jobban ismeri az embereket, mint a nagy pszichológok. Vérmérséklet szerint ki komolykodó konyak, ki mosolygós barackpálinka, ki elgyötört kevert, ki meg nyers vodka. A pult mögötti kis kalitkába zárva többet lát és hall, mint gazdag világutazók, akik egész életükben csak országról országra járva szívják magukba a világot, mégse tudnak tartalmasan elbeszélgetni egy részeg munkással. Kicsit irigykedve lépek ki a büfé ajtaján; nekem már csak a toll jutott.)