Beállítások
Vedd fel a cikk szerzőjét és rovatát a kedvenceid közé, vagy akár tiltsd le.
Ehhez regisztrálj vagy jelentkezz be.
Húsvét, mint jelkép
2008. március 22. 22:47"A húsvét egy kötetlen ünnep, mindenki másként értelmezi. Sokan szeretik és várják a vendégeket, mások pedig bezárkóznak és lekapcsolják a villanyokat. Leírtam az én szemszögemből, és kicsit utánanéztem mi is a húsvét valójában..."
A húsvét tipikusan az az ünnep, amit valaki vagy nagyon szeret, vagy pedig ki nem állhat! Ilyenkor meglátogatnak a távoli rokonok, persze nem érkeznek üres kézzel, hiszen magukkal hoznak egy büdös „parfümöt”, aztán a régi szokás nevében telefújják vele a hajunkat. A lányok cserébe készülnek festett tojással, édességgel és sonkával. Leginkább a fiúk húznak belőle hasznot, ugyanis ők sokszor pénzt kapnak, amiért spriccelnek párat a pacsulijukból. Nagyjából ez, és Jézus újjászületése jut eszébe mindenkinek a húsvétról. A Biblia szerint Jézus – nagypénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Helyettes áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Húsvét nevének eredete, Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos böjt lezárulását jelzi. A böjt után ezen a napon szabad először húst enni. A legtöbb keresztény felekezet ünnepli, és bizonyos szokásokat tartanak nemkeresztények is, főként a nyugati kultúrában. Jézus Krisztus története számos tollforgatót, festőművészt és szobrászt ihletett meg. Ha a legmodernebb dolgokra gondolunk, megemlíthetjük az ezzel kapcsolatos filmeket, mint a nagy port kavaró Passiót Mel Gibson rendezésében. Az egyház, a hit és Isten szintén rengeteg zenekarnak lett alap témája a dalaik megírásánál. Sok filmbe bújtatnak vallási motívumokat, így ha igazán mögéjük látunk, meglelhetjük a valódi mondanivalójukat. Például a híres fantasy filmben, a Narnia Krónikáiban Aslan, az oroszlán jelképezi Jézust, aki feláldozza magát egész népéért és kivégzi a gonosz Fehér Boszorkány, aki maga a Sátán. Végül az oroszlán feltámad, majd így szól: Ha egy ártatlan áldozat önként odaadja az életét az áruló helyett, maga a halál is visszavonulót fúj!
„Lehet, hogy a kapcsolódások láthatatlanok, de mindig ott rejtőznek közvetlenül a felszín alatt…”
Dan Brown
