Gondolatok Kísértésről és Szabadságról. Juronics nyomában

"...A lecsupaszított, mégis attraktív térhasználat, a kemény, egyenes fogalmazásmód meglepő pillanatokat szül. A rengeteg apró ötlet egy gondolati ívben egyesülve mutatja meg az alkotó ember útkeresését..."

... és válaszolja meg azt a kérdést: engedjünk-e a hatalom csábításának  szellemi szabadságunk feladása árán?... (Postscriptum)

Tanuljunk meg gondolkodni....

Juronicsul'....

"Ha nincs üzenet, balett sincs."

Nem tudnék mondani olyan embert Szegeden, akinek ne lenne valamilyen szinten szívügye a Szegedi Kortárs Balett társulata. Vannak persze szkeptikusok, ellenzők és "nemszeretők", de maroknyi városunkban nincs senki, aki nem ismerné Őket. Mitöbb, határon túl és innen is egyre többen vannak, akik beálltak a rajongóik sorába. Miért? Mert fogalommá váltak. Mert üzenetet közvetítenek. Megfejteni Őket nagyon egyszerű. Vagy nagyon bonyolult. Tessék választani....

A kezdetekről

Induljunk tehát a gyökerektől, nézzük meg, kik is Ők. Az együttes elődjét, a Szegedi Balettet 1987-ben alakította Imre Zoltán, az Angliából hazatérő, már elismert nemzetközi koreográfus. Szívesen alkalmazta az akkor még szokatlan modern tánctechnikai elemeket, és egyre jobban a táncszínház kiakakítása felé vitte a Társulatot. Hiányzott azonban a friss erő, a lendület, ami 1993-ban Juronics Tamással és Pataki Andrással végre megérkezett, és konkrétan innentől számítjuk a Szegedi Kortásrs Balett megalakulását. Célkitűzéseik között első helyen szerepelt, hogy minél szélesebbé tegyék a Társulat repertoárját, valamint híres és neves vendégművészekkel dolgoztak, ami lassan meghozta számukra a külföldi ismertséget és elismertséget. Számos ország tengernyi színpadán kápráztatták el a műértő közönséget sajátos, egyedi akrobatikus táncszínházukkal, melyet magas színtű művészi előadási képességgel ötvöztek. 1997-re a rangos művészeti szaklapok már úgy emlegették Őket, mint a legjobb hivatásos társulat. A Szegedi Kortárs Balett befutott.

Pár szó Juronicsról és a Társulatról

1969-ben Tatán látta meg a napvilágot, értelmiségi szülők gyermekeként. Táncművészeti ismereteit a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc szakán szerezte, majd 1991-ben került kapcsolatba először a Szegedi Balettel, ahol először csak saját koreográfiákkal mutatkozott be, majd a már említett módon 1993-tól az együttes művészeti vezetője lett. A magyar koreográfusok közül szinte elsőként használta a kortárs tánc elemeit, és viszonylag rövid idő alatt kiemelkedő hazai és nemzetközi sikerekre tett szert. A magát posztmodern irányzatnak tituláló Társulat tökéletesen elsajátította a Juronincsi szemlélet és alkotásmódot, nem véletlen hát, szakmai berkekben nincs párjuk. Mára Juronincs nevéhez több mint 40 koreográfia kötődik, számos hazai és külföldi díj büszke tulajdonosa. Csak párat említve a teljesség igénye nélkül:

• 1994 Tel Aviv-Legjobb koreográfus díj

• 1997 Harangozó díj

• 2001 Gundel Művészeti díj

• 2005 Érdemes Művész

Az együttes 2000-ben, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon elnyerte a Legjobb Társulat díját , és ezzel örökre beleírta magát a balett történetébe.

Juronics ma 37 éves. Mindent elért, amit szakmai berkekben el lehet.

Töredékek, avagy pár mű a repertoárból

1998-ban kerültem először kapcsolatba a SZKB-vel, amikor is JUri Igvi elismert francia koreográfus Juronics felkérésére megalkotta az Aprés moi ( Utánam) című, egész estés darabját, ami együtt futott a társulat akkori sikerdarabjával, A Tor-ral. Gimnázium mellett dolgoztam akkor a szegedi Kisszínházban, és épp úgy alakult, hogy tolmácskodnom kellett a francia társulat mellett, így elég közel kerültem hozzájuk, s elkezdett foglalkoztatni, hogy vajon mit tudhatnak ezek a tehetséges fiatalok, ami esténként emberek százait vonzotta ide Gondoltam, megnézem. Innentől számítva szeretem a balettet. Lenyűgözött, amit láttam. Az Aprés moi sem volt kevéssé elragadó, de a Tor valami olyan fantasztikusan sikerült, hogy a mai napig, ha megkérdik tőlem, mi a kedvencem a repertoárból, gondolkodás nélkül ezt a művet említem. A mű alcíme (Sosem értettem) jelzi, hogy Juro mennyire barbár szokásnak tartotta a halotti tort, amikor is az emberek, még ha szomorú esemény kapcsán is, de vigadnak, esznek-isznak. Ha belegondolunk, végtelenül abszurd dolog ez. Hogy szerinte mennyire, az kiderül abból a befejezésből, amit a darab elhoz: a vigadó emberek mellett egyszer csak kilép saját porhüvelyéből a halott főhős, és a saját holtteste felett elkezd "zabálni"....Páratlan....

A kezdeti szárnypróbálgatások után Juronics nagy fába vágja a fejszéjét, a 2000-es Thália Színházban tartandó Fesztiválra elkészíti A Csodálatos Mandarin c. művét. Kevés darab van, ami annyira megosztotta a kritikusokat, mint ez, de kétségtelen, hogy senki nem tudott szó nélkül elmenni mellette. Jött, látott, győzött. A szerelem, az erőszak, a be nem teljesülő vágyak, mindez egyedülálló táncművészeti elemekkel tarkítva lehengerelt minden szkeptikust. Juro ebben a darabban olyan "erőt jelenített meg, ami ha kell, átlép a realitások talaján és szétszakítja a körülötte lévő világot"....

2002-ben nagy törés éri a Társulatot, az újonnan kinevezett színdirektor el akarja távolítani Őket a színházból. Hogy ennek politikai, vagy egyéb okai vannak, senki nem tudja, a lényeg, hogy az addig biztosnak hitt háttér kezd összeomlani. A szegedi emberek szeretete végül megmenti az együttest, de lényegesen kevesebb műsoridő jut nekik, mint korábban. A Társulat szomorú, Juro' megtörten meséli, hogy eddig azt hitte, a rang az, amit a munkájával ér el az ember, de be kell lássa, hogy a világ dolgai másképp mennek. A csalódottság hatására előveszi másfél évvel azelőtt írt művét, a Postcriptumot, amit Kísértés "álnéven" műsorára is tűz a színház. Igazi botrányként robban a darab, hű lenyomataként annak a zavarodottságnak, döbbentnek, irracionalitásnak a kifejezéseként, amit átéltek. Színház a színházban, a táncosokat dróton rángatja egy arctalan ember a partvonalról. Ők alkalmazkodnak amíg lehet. Aztán elmennek. Mert "ami nem szabad, az már nem művészet"....

Hosszú órákig lehetne még sorolni a repertoárt, hisz megannyi fantasztikus mű fémjelzi a Társulat útját, én mégis a legszebb darabbal zárnám le a művek bemutatását. Carmina Burana. Fogalom. Régen a zene volt csak az. Ma már a ráírt balett is. Szem nem maradt szárazon az ősbemutatón, s nem volt kéz, mely ne vöröslött volna a tapstól. Banális felismerésre jutunk: legyen az teremtés vagy ősbemutató, a nagy és lényeges dolgok Juronics művészetében mindig roppant egyszerűek. Adott egy lány, egy civilizáció romjain tengődő társaságból. Fél, remél, él. És szeretne. De feje felett már ott a halál árnya. A Sors néhány röpke órára megajándékozza a szerelem páratlan érzésével, majd drámai módon elszólítja az élők sorából. Láncok, lángoló nap, dörgő mennybolt. Dráma, 2 felvonásban. Juronics módra....

Végszó

Amikor elkezdtem írni ezen sorokat, az volt a szándékom, hogy megismertessem Veletek a Szegedi Kortárs Balettet és mindazt, amit képviselnek. Persze, tudom, most csak morzsákat szórtam Elétek, de talán lesz annyira ízletes, hogy vágyjátok megkóstolni a kenyeret is....Juro a Carmina Burana bemutatása után azt mondta, ha már csak egy ember is másképp él a műve hatására holnaptól, már megérte.

Ha csak egy ember lesz, akit ez az írás arra késztet, hogy beüljön egy előadásukra, már nem volt hiábavaló az idő, amit rászántam...

"A csalódások, örömök, félelmek megélésével mindannyian egyre többet tudunk meg önmagunkról, sorsunkról, lehetőségeinkről: emberi mivoltunkról... "

Jó szórakozást kívánok a Szegedi Kortárs Balettel!