Beállítások
Vedd fel a cikk szerzőjét és rovatát a kedvenceid közé, vagy akár tiltsd le.
Ehhez regisztrálj vagy jelentkezz be.
"Egy taxisofőr ellen azzal a gyanúval indítottak eljárást, hogy megölte 16 éves lányát, akit családon belüli támadás ért, miután összeütközésbe került muszlim családjával a hagyományos iszlám fejkendő (hijab) viselés kérdése miatt."
„Toronto - Mississaugában (Ontario), egy taxisofőr ellen azzal a gyanúval indítottak eljárást, hogy megölte 16 éves lányát, akit családon belüli támadás ért, miután összeütközésbe került muszlim családjával a hagyományos iszlám fejkendő (hijab) viselés kérdése miatt. (...) A lány barátai elmondták, hogy a halála előtt egy héttel a lány elhagyta a szülői házat, ahol a fivérei is laktak, mivel vita bonakozott ki a hijab viselésének megtagadása miatt. "Nagyon félt az apjától, aki állandóan ellenőrizte őt - mondta egy barátnő és osztálytár s- sehova nem mehetett el és semmit sem csinálhatott. Ezért ment el." - 2007. december 11., Cris Wattie, National Post Canada
Nyugat-Európában a bevándorlók kapcsán napjaink központi társadalmi problémája az iszlám. Főként Franciaország, Belgium, Hollandia es Németország néz farkasszemet mindennap az iszlám bevándorlók integrációjának - így a nők helyzete, munkavállalas-munkanélküliség, kriminalizmus, családon belüli erőszak, „szüzek ketrece" - problematikájával.
Hollandiában számos könyv, újságcikk jelent meg, melyben az iszlámmal kapcsolatban számos kritikát fogalmaztak meg, illetve az iszlám felvilágosodást, a vallás reformációjának szükségességét vetették fel. A reformációt sürgető irók közül is az egyik legkiemelkedőbb személyiség: Ayaan Hirsi Ali.
Talán többeknek rémlik, hogy ő volt az a Hollandiába menekült szomáliai származású politikus nő, aki Theo Van Gogh-gal közösen 2004-ben az iszlámban található durva női elnyomásról készített egy provokatív, de abszolút valosághû 10-perces rövidfilmet Submission (Behódolás) címmel, majd ezért a filmért mohamedán fanatikusok megölték Theo Van Gogh-ot és Hirsi Ali is mindennapjaiban életveszélynek van kitéve, így állandó őrizet mellett él. Hogyan lehetséges ez napjainkban, európai demokratikus országokban? Az okokra a politikusnő remekül rámutat az immár magyar nyelven is, az Ulpius-Ház gondozásában megjelent Az Engedetlen cimû könyvében.
A könyv rendkivûl megrázó és gondolkodásra késztető történetekkel mutatja be, hogy a Korán alapján többségében milyen alantas, elnyomott helyzetben vannak az iszlám családokban a nők. Ugyanakkor megoldási lehetőségekkel is szolgál a probléma kezelésére. Továbbá magyarázatot kapunk arra, hogy miért ilyen lassú es nehéz az iszlám családok integrácioja a nyugati társadalmakba.
A radikális iszlám ellen harcoló politikus-publicista 1969-ben látta meg a napvilágot egy iszlám családban Mogadishuban (Szomália), majd miután - az iszlám vallás normái szerint - akarata ellenére 22 évesen férjhez adták egy számára ismeretlen kanadai unokatestvérhez, Hollandiába menekült. Megtanult hollandul, tolmácsként dolgozott, egyetemi tanulmányokat folytatott és elszántságát, kitartását mi sem mutatja jobban, hogy 10 évvel kesőbb, 2003 januárjától már a holland Parlament (Tweede Kamer) soraiban láthattuk feltûnni. Számos nemzetközi elismerést és díjat kapott jelentős munkásságáert.
Az irónő rendkívüli hatású életrajza, az Infidel (Hitetlen) immár előkészületben van az Ulpius kiadónál. Izgatottan várjuk a megjelenést!
