Beállítások
Vedd fel a cikk szerzőjét és rovatát a kedvenceid közé, vagy akár tiltsd le.
Ehhez regisztrálj vagy jelentkezz be.
"A tárca műfaj szépségei"
„Faragtam magamnak egy díszes botot és elindultam kalandozni, az engem körülvevő pusztába. E cselekedetemből következően a bot, a vándorjelzőt, teljes értékben megkaphatta."
Faragtam magamnak egy díszes botot, és elindultam kalandozni az engem körülvevő pusztába. E cselekedetemből következően a bot, a vándorjelzőt, teljes értékében megkaphatta. Az ismeretlen olyan részébe csöppentem bele, amely a mesékben fellelhető képekkel lehetett rokoni kapcsolatban. Megállva a puszta „közepén", bámulva a messzeségbe, a tekintetem, néha megakadt egy-egy Mézeskalács házikó küszöbénél. Az eget és a Földet határoló vonal, nem volt determinálható.
Hirtelen elakadtak bennem a mese világának a fonalai, mivel a végtelenben éreztem magam. Eme érzések kavalkádjából kilábalva, az első lépésem megtétele után, jócskán megszomjaztam, és egy házikóhoz érve, bekopogtattam. Az ajtó kinyílott, és egy idős bácsika állt velem szemben.
A meleg szobába lépve, egy csodálatos látvány tárult elém. A frissen meszelt vályogfalak árnyékában, egy óriási kemence csúcsosodott az ég felé. A régi, fa bútorok, jellegzetes illatot árasztva kínálták kényelmüket. A fél pohár vizet az asztalra téve ültem, és egy apró ablakon keresztül szemlélődtem.
Odakint hatalmas felhők gyülekeztek, egymáshoz érve, dörrenő hangot kelltettek. Az eső eleredt.
Ismét belekortyoltam a vízbe, és szóba elegyedtem a bácsikával. Egyszerű, tiszta falusi ember volt, némi tájszólással. Csak mesélt, mesélt és mesélt.
A mese nagyon sokrétűre sikeredett. Említést nyertek a ház körül élő állatok, a velük kialakított kapcsolatok, a növények fejlődése és hasznosítása mellett. Az eső is szóba került.
Odakint, csak zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Eme jelenséget a villámok háborúja tette még izgalmasabbá. A róna repedéseiben a víz, apró pocsolyákban gyülekezett, melyek tetején, az égen felbukkanó fények táncoltak.
Az utolsó korty után felálltam, kezet fogtam a házigazdával, és elindultam az ajtó irányába. A melegség érzése átjárta a lényem mindenségét, és ezt az emlékezetembe vésve, folytattam a vándorutamat.
A vihar gyorsan továbbállt, csak az illatát, és a vizes földet hagyta maga után. A lépteim közben, hallhattam a csendet. A nap, meleg fényével szórta szerteszét a sugarait. Így mentem tovább és tudtam, hogy juthatok bárhova is, én örökre itt maradok.