Főoldal
Felhasználónév:
Jelszó:

Beállítások

Vedd fel a cikk szerzőjét és rovatát a kedvenceid közé, vagy akár tiltsd le.
Ehhez regisztrálj vagy jelentkezz be.

Regisztráció


A költészet napja

2008. április 10. 20:32
Szerző: heppz
Rovat neve: Kultúra
 

"A nagy versengés közepette, egy kis kulturális kitérő..."

A költészet napja

 

A költészet napja, József Attila születésnapjához kötődik, vagyis április 11-hez.

Költőnknek elég hányattatott sors jutott osztályrészül. Apja 3 éves korában elhagyta a családot. Attila nevelőszülőkhöz került. Bár, anyja mosni, vasalni, takarítani járt úri házakhoz, családját mégsem tudta eltartani. Elég korán magához szólította az úr.

A legidősebb testvér, Jolán férje lett gyámja nagykorúvá válásáig.

1922-ben jelent meg első önálló verseskötete, "Szépség Koldusa" címmel, amelyhez Juhász Gyula írt előszót.

Ettől kezdve, már egymás után születtek a szebbnél-szebb költemények. 1922-1925 között írta műveinek mintegy felét.

Aztán a szegedi egyetem hallgatója lett, azonban Horger Antal, az intézmény nyelvészprofesszora eltanácsolta a „Tiszta Szívvel” című verse miatt…

Később, Bécsben és Párizsban is hallgatott egyetemi előadásokat...

Többek között megismerkedett Kassák Lajossal, Németh Andorral, Lukács Györggyel, Illyés Gyulával és Kosztolányi Dezsővel is.

Szerelem szövődött egy jómódú polgárcsalád lánya Vágó Márta és közte, de a lány külföldi tanulmányútra ment, így kapcsolatuk tiszavirág életű volt.

1930-ban, Gyömrői Editbe, pszichoanalitikusába szeretett bele. A „Nagyon Fáj” versek hozzá íródtak.

Utolsó szerelme Kozmutza Flóra volt…

A tragédia napja 1937. december 3., amikor is, a balatonszárszói állomáson egy tehervonat halálra gázolta. A mai napig, vitatott dolog, hogy véletlen volt-e, vagy öngyilkosság.

 

„Akár meg is fordíthatnánk a két dátumot: József Attila akkor született meg országosan elismert költőként, amikor Balatonszárszón kiállították róla a hivatalos halotti bizonyítványt. A kor- és pályatársak többsége csak a bulvárszenzációként tálalt halálhír után döbbent rá, milyen kivételes életművet alkotott ez a mindaddig csak „jó költő”-ként számon tartott, zavarba ejtően sokféle hangon megszólaló – ezért gyakran félreértett –, posztumusz fölfedezett zseni, akinek életútját kisgyermekkora óta váratlan veszteségek, lelki traumák, különös fordulatok szegélyezték –, s aki egyéni szenvedéseiből egyetemes érvényű költészetet teremtett."

A vers, ugye pillanatnyi érzelmeket, véleményeket is kifejez. Egy életpálya is nagyszerűen végigkövethető általuk.

Ezt érzékelhetjük József Attila remekeinél is.

Nagyot alkotott. S, ha még mindig élne, el sem hinné, mekkorát.

Büszkék lehetünk rá. Miért nem kapta meg életében az ILLŐ ELISMERÉST..? (Lehet, így a sors is más utat szánt volna neki. Ezt sajnos már soha nem tudjuk meg…)

E jeles nap alkalmából sok helyen tartanak megemlékezést, felolvasást, egyéb irodalmi programokat, amelyeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek.


Ezzel a kis verssel szeretnék hozzájárulni e nemes naphoz:

[ Én költő vagyok… ]

„Én költő vagyok, de nem kell dicsőség,
ne ünnepelje bennem senki hősét,
ily ünneplést én Istenre hagyok.

Ő az, hogy nincs nagy, kinél nincs nagyobb.
Versem azé, ki szivem versbe kérte
és nékem elég a barátság érte. „

József Attila


Költeményei a mai napig megőrizték szépségüket, hitelességüket, egyediségüket és MAGÁT ,

JÓZSEF ATTILÁT…

 

Ajánlás kívülre

ok

Cikk értékelése

A cikk értékeléséhez be kell jelentkezned.

Ha még nem vagy regisztrált tag, itt megteheted:

Regisztráció
2012. február 08. szerda, Aranka
www.kozoshang.hu (c) 2007 - (Beta)
Minden jog fenntartva!