Kapcsolatok, emberek a csőd szélén

"A nehéz gazdasági helyzet kihatása a magánéletre"

Az élet rendje, hogy a gyermek felcseperedik, kamasz lesz, s felfedezi azt, hogy vonzódása van az ellenkező nemhez. Diákszerelmek alakulnak, majd később komoly kapcsolatok. A fiataloknak saját lábra kell állniuk, de ha nincs szülői segítség, akkor szinte ez a mai világban lehetetlen vállalkozásnak tűnik.

Szerencsés, akit tudnak, illetve tudtak a szülei taníttatni. Saját erőből albérletet fizetve, s közben dolgozva emberfeletti vállalkozásnak tűnik. Van generáció, akiknél még a továbbtanulásnál a szempont az volt, hogy a gyermeknek legyen érettségije, illetve szakmája, mert azzal igazán sokra vitték az emberek egykor az életben. Az elvándorlások száma ekkor még nem volt számottevő. S közben jött egy rendszerváltás, ami sokak életét megváltoztatta. Volt, akinek jót hozott, volt, akinek rosszat. A vidéki élet reménye délibábbá vált, hiszen ott a helyzet sokkal rosszabb lett. Üzemek, gyárak zártak be egymás után, illetve kerültek idegenek kezébe, valamint az otthoni gazdaságok is egyre nehezebben kezdtek működni. A szülők valaha nagy családi házakat építettek nagy telken, aminek nagy részét megművelték. Gyermekeik, ha szerettek volna, akkor maradhattak volna velük, ezzel is segítve életüket, megkímélve az albérlet fizetésétől, illetve megadva a lehetőséget arra, hogy első években szerzett fizetésüket félre tudják tenni, hogy magabiztosabban induljanak el a számukra ismeretlen önálló úton. Most idősödő emberek házukat alig tudván fenntartva próbálják segíteni gyermeküket. Az utolsó fillérüket odaadnák, eladnák a házukat fejük felől, hogy az azóta felnövő, felnőtt gyermekük segítésére tudjanak lenni, de ezek az ingatlanok ott, ahol vannak manapság fabatkát sem érnek.

A vidéki iskolákban egyáltalán nem fektettek hangsúlyt a nyelvtanulásra, nyelvtanárt is alig lehetett találni, aki nem orosz szakos volt. Így kezdtek kialakulni a különbségek régiók között. Az osztrák határ mellett élő fiatalok „szerencsésebbek” voltak, hiszen volt lehetőségük egy másik nyelv elsajátítására. A fővárosban és környékén élőknek pedig nem volt nehéz nyelvtanárt találni, hiszen sokan újra hazajöttek például Amerikából, s megpróbáltak nyelvtudásukkal érvényesülni, akár tanítani is. S nem tudom miért, de valamiért könnyebben felismerték a fővárosi oktatók azt, hogy orosz szakos tanárból angol illetve német szakra kell áttérniük, hogy boldogulni tudjanak. Generációk nőttek fel úgy ezek után, hogy teljesen természetes lett számukra az angol nyelv tanulása, oly annyira, mint anno az előző generációnak az oroszé. Így alakult ki egy korosztály, akiknek felnőtt fejjel kellett megoldani ezt a problémát. Ki nyelviskolában, ki magán úton próbálta magába szippantani a tudást. Volt, aki a kezdetekben bébicsőszként próbált szerencsét például Angliában, Németországban minimális nyelvtudással.

A fejlődés manapság megköveteli, hogy az ember beszéljen közép szinten egy idegen nyelvet. S ez nyelv elsősorban angol legyen, a többi nyelvet általában előnyként tüntetik fel a munkaadók egy-egy álláspályázat meghirdetésekor.

Egyre többet halljuk, hogy minél korábban kell elkezdeni idegen nyelvet tanulni, mivel gyerekkorban még játszva szippantunk magunkba minden nehézség nélkül bármit. Orosz szavak hallatán sokaknak felcsillan még mindig a szeme. De hajlamosak voltunk ezt a nyelvet kitörölni emlékezetünkből, mert többé nem vettük hasznát. Kialakult egy sztereotípia, mely ezt meg is erősítette bennünk.

Az élet útvesztőjében állásinterjúkon peregnek ki egymás után az emberek, akik a harmincas és az afeletti korosztályhoz tartoznak. Próbálják magukba szippantani az új nyelvet, de ha nem gyakorolják, akkor mehetnek egy újrakezdő tanfolyamra jobb esetben, ha megengedhetik maguknak. S ha szerencsés az ember, azért még mindig talál munkát nyelvtudás, illetve minimális nyelvtanulással is. Viszont nem jellemzően multinacionális cégnél, amely tőkeerősen áll a háta mögött. A kisebb vállalkozások, ahová felvételt nyernek, egyre-másra jelentenek csődöt, hol saját, hol tőlük teljesen függetlenül kialakult helyzet miatt. Így kerülnek emberek egyik napról a másikra utcára, s kezdődik a kilincselés újra. A legbiztosabbnak tűnő munkahelyek egyik pillanatról a másikra szűnhetnek meg. Kisebb cégek a bejelentési kötelezettségüknek nehezen tudnak eleget tenni, mivel a bevételük sokszor nem fedezi a kiadásukat. S ott próbálnak lefaragni, ahol csak tudnak, főként a munkavállaló kárára.

A törvények szigorodnak. Ha munkaközvetítőn keresztül talál az ember munkát például három, illetve hat hónapos fix. időre, utána semmiféle segélyre, támogatásra nem jogosult, hiszen 200 napra nőtt a bedolgozott munkanapok számának minimális értéke. S amíg újra munkát talál, addig halmozódnak befizetetlen csekkjeinek száma. Ráadásul az emberek többsége rákényszerül a megalkuvásra, arra, hogy ne teljes bérrel jelentse be a munkáltatója, s ha hirtelen utcára kerül, a munkaügyi központ által adott támogatás összege is minimálisra csökken. Ha szerencsés az ember, még ha több munkahelyet is végig járva, elviselve az őt ért traumákat, ugyan vándorként, de több éves munkatapasztalatra tehet szert. Ha főiskolára, egyetemre nem is mehet anyagi korlátai miatt, de egy-két OKJ tanfolyamot talán a munkaügyi központot segítségével el tud talán végezni. Merészebbek diákhitelből próbálják fedezni tanulmányaik költségét, de ezt az összeget is ki kell termelni idő közben, hogy határidőre visszafizetésre kerülhessen.

Szeretnének a fiatalok közös jövőt, családot. Megpróbálnak mindent, de a félelem ott van a mindennapokban. Nap, mint nap kopogtatnak be különféle bank intézmények ajtaján lehetőséget keresve, hogyan tudnák efféle segítséggel megalapozni a jövőjüket. De ha kapnak is hitelt, jön a következő kétség szívükben, hogy helyesen cselekszenek-e. Az új születendő probléma, hogy gyermeket szeretnének, így sem biztos, hogy bevállalható egy nagyobb kölcsön magukra vállalása, de még mindig jobb, mint egy idegen ember zsebét gazdagítani az albérletért fizetett összeggel. De amire végül jutnak a fiatalok, albérletbe, s kölcsönből vásárolt lakásba a gyerekszülés szinte lehetetlen. Ennyi költséget nem bír el két fiatal, főleg úgy, hogy valóban egyik napról a másikra utcára kerület, mert munkahely hiányában, ha csak egy fizetés is kiesik, akkor – szerencsés esetben csak rövid időre is -, kétségek között kell élnie. A főbérlők még-még toleránsak ebben az esetben, de bank nem. S amíg saját maga megbirkózik azzal, hogy nélkülöz, ezt egy apró jövevénynek nem tudja megmagyarázni, hogy miért is nem kap annyi ételt, italt, nem olyan minőségben, mintha két jól kereső ember tartaná el. S ekkor jönnek a betegségek, felnőtteknél főleg lelki eredetű, testi tünetek, gyerekeknél pedig szerencsésebb esetben „csak” a szervezet gyengül le a nem megfelelő tápanyag bevitel hatására. A jövő még reménytelenebb, mint valaha volt, de valahol még mindig szerencsés, hiszen a háború veszélye egyelőre nem fenyeget minket.