Beállítások
Vedd fel a cikk szerzőjét és rovatát a kedvenceid közé, vagy akár tiltsd le.
Ehhez regisztrálj vagy jelentkezz be.
"Napjainkban gyermekeink, diákjaink ruházata a régi korok viseleteitől jelentősen eltér mind az iskolai, mind a középiskolai öltözékükben.
Más kor, más kultúra, más szokások.
„Nem a ruha teszi az embert” – ismert közmondásunk, sajnos egyre már csak erre"
A '70 es- '80 as évek oktatási rendszerében, még igaz lehet ez a közmondás, hisz ekkor még a divatnak koránt sem volt akkora jelentősége, mint ma. Az iskolákban az alsó tagozatos diákok, mint „kisdobosok", vagy mint felső tagozatos „úttörők" meghatározott egyenruhákban vehettek részt az iskolai ünnepségeken, a tanórákat egyen uniformisban úgynevezett „iskolaköpenyben" látogathatták.
Nem voltak olyanok, akik hétről-hétre a legfrissebb „Vogue" magazin oldalait szemelgetve egyik nap „Channel" vagy „Adidas" márkaruhákat viseltek volna, míg a szegényebb diákok, akiknek családja ezt nem engedhette meg, csak ámultan, keserűen néznék ezek viselőit.
Tehát a mai uniformis nélküli "sulivilág" erősen, negatív diszkriminációra adhat lehetőséget.
Sok gyerek problémája az, hogy nem engedhet meg magának olyan értékes vagy márkás darabokat, mint az elit, növendékei. Ez akár szorongással töltheti el a diákot, vagy akár néhányuk vetemedhet törvénybeütköző dolgokra is, csakhogy őt is egy bizonyos réteg tagjainak tekintsék társai. Így talán pszichológiai vonatkozásában is fontos az egyenruha kérdése. Ha viseltesebb vagy pedig nem „trendi"az az öltözetem kinéznek, vagy lenéznek, inkább nem beszélnek velem, mert nem adok magamra, adnék de miből? Vagy ha az új tanár néni csinosan, miniszoknyában jelenik meg az iskolában az első napon, biztosan kedves lesz, de ha egy ezeréves kötött pulóverben van, kinevetik. Ezért általában az egy társadalmi osztályból érkezők szegregálódása figyelhető meg, és az ilyen kis „szektorok" közötti átjárhatóság elég zárt.
Láthatjuk, hogy a ruha teszi az embert!
Ott van azonban a másik oldal.
Anno, nem voltak „divatcsatározások"az iskolában, hanem mindenki természetesnek vette az egyenruhát, mely kiszűrte napjaink öltözködési „etikai- kódexét", azonban nem biztos, hogy kényelem szempontjából is ilyen magabiztosak lehetünk e kijelentést illetően.
A mosható unalmas köpeny.
Átérezhetjük ezt, amikor valaki valamilyen alkalomból „ünneplőt" ölt, de a nap végén már teherré válik számára ez a ruhadarab. Pedig ez csak néhány nap az évből, míg régen mindennapi öltözékként szolgált az iskolában.
Véleményem szerint ne kárhoztassuk tanulóinkat, akik nemzetünkért is tanulnak erre, de a „trendharc" mérséklésére mindenképp szükség van!
Ezt pedig előírásokkal tehetnénk meg úgy, mint ahogy a Szent Péter Bazilikába topban vagy miniszoknyában nem lehet bemenni, így az iskolákban is szükséges az efféle változtatás!
Ezáltal kisebb lenne az iskolában a diszkriminációra való lehetőség is! Majd újra visszanyerhetné régi érvényét az hogy:„Nem a ruha teszi az embert!"