"Esős, hideg tavaszi délután volt. Csöngettek."

Az egyik lány az ajtóhoz rohant, de mielőtt kinyitotta volna, kilesett az apró kémlelőn. A főbérlő volt.
- Hjajj lányok, rettenetes az idő – lépett be csurom vizesen, zihálva az idős férfi. – Nah, nem is maradok sokáig, rendezzük az anyagiakat!
- Géza bácsi, nem lehetne, most az egyszer, hogy picit csökkentsük a lakbér összegét? – kezdte zavartan a lány, aki ajtót nyitott.
- Lányok, ezt már megbeszéltük. Nem.
- De hiszen a konyhai asztalunk mindjárt szétesik! A fűtés nem működik rendesen, a csap alatt pedig szivárog a víz! – replikázott a másik lány.
- Hát, igazán sajnálom lányok. – vont vállat a főbérlő.
- Géza bácsi, ha nem tesz valamit, elmegyünk innen, keresünk másik albérletet! – emelte fel a hangját megint a másik.
- Tudjátok, hogy nem mehettek el. Szerződésünk van. – felelte nagy komolyan a főbérlő. – Majd valamikor megjavítom a dolgokat, de nem most, mert nem érek rá...
- Rendben. Itt a pénz, fillérre kiszámolva. És mi sem érünk rá. Tanulnunk kell. – az első lány a főbérlő kezébe nyomta a pénzt.
- Velem így nem beszélhettek, lányok! – rázta az ujját a főbérlő, majd sarkon fordult. – Majd jövök. Szervusztok.
Az ajtó kicsit hangosabban csukódott be, mint szokott.
A lányok összenéztek. A szobában hideg volt, a fürdőszobában tócsában állt a víz, a konyhai asztalt alig tartotta valami.
- Vigyük?
- Vigyük.
Felemelték az asztalt, és a zuhogó esővel küszködve, nevetve kidobták a ház elé a többi lom közé, amit a többi lakó gyűjtött össze. Az asztal azonnal szétesett.
- Talán jó lesz valakinek... – kacagott az egyik lány. – Viszont odabent még mindig hideg van. Mit csináljunk?
- Rakjunk tüzet a szobában – kuncogott a másik.
Bementek.
Másnap már nem volt ott az asztal, az albérlet pedig megüresedett.