"R.D.Laing: ”Szeretni a Másikat annyi, mint olyannak látni, amilyen, akár szeretné-e, hogy így lássák, akár nem, akár szeretnénk-e ilyennek látni, akár nem. Hasonlóképpen: magunkat szeretni szintén annyit jelent, hogy olyannak szeretjük önmagunkat amilyene"

R.D.Laing: ”Szeretni a Másikat annyi, mint olyannak látni, amilyen, akár szeretné-e, hogy így lássák, akár nem, akár szeretnénk-e ilyennek látni, akár nem. Hasonlóképpen: magunkat szeretni szintén annyit jelent, hogy olyannak szeretjük önmagunkat amilyenek vagyunk, nem pedig amilyenek szeretnénk lenni, azt hívén, hogy úgy majd viszontszeretnek. Szerethetsz bárkit és bármit úgy is, hogy nem tetszik neked. Önmagunk, vagy bárki más megváltoztatása nem igaz szeretet, hanem csalás.”

 

„…hazugság, hogy a szeretethez szeretetre van szükség. A szeretetnek van szüksége miránk, hogy feltámadáshoz segítsük a szívünk barlangjából.”

 

 

A gyónásnak alapkövetelménye, hogy az ember bűnös voltát felismerje, átérezze és megbánást tanúsítson. A bűneiért és azok következményeiért mindenkinek személyesen kell felelősséget vállalnia. Mint embernek két lehetőségünk van. Vagy a megbánás és gyónás útján bűneinktől megváltva megmaradunk Isten szeretetében, vagy bűneinkhez ragaszkodva örök kárhozatra jutunk. Ez a Tanítás.

Bevallom, hogy én nemcsak a rosszat, hanem a jót is látom magamban. De míg az utóbbit nem tulajdoníthatom a saját erényemnek, hanem isteni adománynak kell tekintenem, addig az előbbiért kizárólag engem illethet csak az elmarasztalás.

Valóban így van ez?

Íme önmagáért és tetteiért felelősséget vállalni képes felnőtté válásom vázlatos története.

Megszületésem Isten akaratából és kegyelméből történik. Ő, ahogy a Zsoltárok könyvében olvasható, már az anyám méhében formált akarata, célja és szándéka szerint. Én ennek a folyamatnak csak passzív részese lehetek.

Szüleimet, kiknek köszönhetően egész génállományomat öröklöm, Isten választja ki. Biológiai adottságaim, képességeim megválasztásába így semmi beleszólásom sincs.

Szüleimmel együtt, a családomat is „készen kapom” - erősségeivel és gyengéivel együtt-, ahol az arra egyedileg jellemző és személyiségem fejlődését alapvetően meghatározó szocializációs környezetbe kerülök. Nemcsak a vérszerinti rokonaim, de még a keresztszüleim is tőlem függetlenül választatnak ki számomra.

Koromnál és helyzetemnél fogva ekkor még sem szelektálni, sem differenciálni nem tudok az engem érő és a személyiségemet alapvetően meghatározó hatások között. Saját jól felfogott érdekemben  azt teszem és úgy viselkedem, ahogy azt a testi, lelki, értelmi és érzelmi fejlődésemet szívükön viselők elvárják tőlem. Amennyiben esetleges egyet nem értésemet bármi módon kifejezem, rendreutasítanak, megbüntetnek és „rossz gyereknek” nyilvánítanak. Iskolá(i)m, tanórán kívüli elfoglaltságaim, - de még játékaim és barátaim is - a családom normái, tradíciói és társadalmi helyzete szerint determináltak.

Ebben a környezetben serdülök kamasszá, amikor néhány, a saját életem befolyásolására tett erőtlen kísérletet ugyan elnéznek, de csak nagyon szűk  és kontrollált mozgástérben. Lényegi eltérések, változások és főként önálló választások ekkor is kizártak. Szélsőséges estben kitörhetnék a családomból és szembeszállhatnék az elvárásokkal, de akkor vállalnom kell a kiközösítést és a „deviáns fiatal” vagy „antiszociális személyiség” életre szóló stigmáját. Így aztán próbálok jógyerek maradni, vagyis a szüleim, tanáraim és a környezetem által megszabott keretek között - elvárásaiknak lehetőleg mindig megfelelve - engedelmes, magam és környezetem iránt felelős, döntésre képes személyiséggé formálódni.

Mindezek után, egyszer csak felnőttnek nyilvánítanak és szuverén, autonóm egyéniségnek kiáltanak ki! Akinek természetesen felelnie kell a tetteiért. Aki, ha valamiben „rossz” döntést hoz, akkor azt és annak következményeit „magának köszönheti” és ezért csak magát hibáztathatja!

És valóban…

Fiatalon, felelőtlen döntéseket hozok. Így választok iskolát, hivatást és társat is. Erős vagyok, amikor engednem kéne és amikor kitartásra lenne szükség gyengének bizonyulok. Hagyom, hogy befolyásoljanak és valójában az események sodornak. Mindezeknek aztán nem egyszer egész életemre kiható hatásai és következményei lesznek.

De valójában kinek köszönhető mindez? Az öröklött génjeimnek? A készen kapott családomnak? Rám kényszerített iskoláknak? A gondosan szelektált baráti körnek? Ők alakítottak ilyenné, amilyen vagyok. Valójában miattuk döntök, cselekszem és viselkedem ma így vagy úgy.

Akkor ki és mennyi a személyiségemben az a bizonyos Én, akit a hibásnak, a felelősnek, a rossznak és bűnösnek kellene éreznem? Mennyiben vagyok felelősségre vonható a tőlem teljes mértékben függetlenül kialakított személyiségemmel hozott helytelen döntéseimért?  Én formáltam-e ilyen „bűnössé” magam?...

Vagy Istentől kaptam ezt az útravalót is és kezdjek vele amit tudok? Akkor viszont csak egyet tehetek…

Megismerni, elfogadni és szeretni magamat, amennyire csak tőlem telik.