Főoldal
Felhasználónév:
Jelszó:

Beállítások

Vedd fel a cikk szerzőjét és rovatát a kedvenceid közé, vagy akár tiltsd le.
Ehhez regisztrálj vagy jelentkezz be.

Regisztráció


Hazai szuvenírt visz a világsztárnak

2007. december 16. 08:35
Szerző: honvedakiraly
Rovat neve: Ifjúság
 

"Tizenegy évesen élete legnagyobb élményét gyűjtheti be Tót Barna. "

A kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola tanulója ugyanis társával együtt pályázott a Danone által gyerekeknek kiírt focikupa mini-sportriporter versenyére. Második helyezést ért el ugyan, de így is utazhat. Lyonba kíséri a kupa győztes csapatát, de ami ennél is izgalmasabb találkozhat Zinedine Zidane-al, a francia világsztár focistával.

 

Barna már ötéves kora óta focizik, játszott már Kisköre, Heves és Jászapáti színeiben is. Igazi sportos családból származik, hiszen apukája amellett, hogy 48 évesen a kiskörei csapatban játszik, edzi az U7, U9, U11, valamint az ifi csapatokat. Anyukája kosarazott, és 16 éves bátyja is a focinak hódol. A fiú kedvenc hazai csapata az Újpest, a külföldi gárdák közül a Manchester United-nek szurkol.

- A legjobban Cristiano Ronaldot szeretem, hiszen nagyon gyors, és a cselei egyedülállóak. – mondja Barna.

Szabadidejét a sport tölti ki, ha mégis akar egy pár perce, akkor olvas és a számítógépen játszik, természetesen focit. A kedvenc tantárgya a testnevelés és a matematika. Az iskola közösségi életének aktív tagja, ugyanis a focicsapat mellett tagja a diákönkormányzatnak, és a tanév eleje óta a Suli Újság lelkes szerkesztője. A franciaországi lehetőségről is így szerzett tudomást, és mivel a határidő vészesen közeledett nem sok ideje volt a cikkírásra. Éppen ezért nem is reménykedet abban, hogy nyerhet, izgult, hogy mi lesz az eredmény.

- A két fiú rendkívül aktív, amit szorgalmas munkájukkal bizonyítanak. – lelkendezik Bódi Ottóné, Kati néni a Suli Újság főszerkesztője – Pontosan leadják az anyagokat, erre pedig régen volt példa iskolaújságunknál. Mikor nemrégiben megkérdeztem a gyerekeket, egyedül ők ketten jelentkeztek arra a kérdésre, hogy kik szeretnének újságírók lenni.

Az örömhírt az iskolaigazgatótól tudta meg a fiú, aki ezután otthon is elújságolta, hogy most már biztos, hogy utazik. A szülők nagyon örültek a jó hírnek, nagyon büszkék a csemetéjükre. Barna elárulta, hogy mindenképpen visz ajándékot a világsztárnak. Nagyon várja az utazást, amire június végén kerül sor. A négy nap alatt a magyarországi forduló nyertes focicsapatát, a Fehérvárt kíséri a két mini-újságíró, ők számolnak majd be az ott látottakról. A csapattársak irigylik Barnát, mindenki Zidane kézjegyét szeretné…

A másik mini-sportriporter, Blahó Gergő, sajnos nem utazhat, viszont gazdagabb lett egy ajándékcsomaggal, amit az egyik szponzor ajánlott fel. Gergő elmondta, hogy a fő motivációja a fődíj volt, ezért jelentkezett a versenyre. Szeretett volna nyerni, de nem szomorkodik. Nagyon örül legjobb barátja sikerének.  

Egy sikertörténet első fejezete valósult meg azzal, hogy Barna megnyerte a lyoni utazást. Izgatottan várjuk a franciaországis képeket. Addig is Bódi Kati néni szavaival zárom a beszámolót, miszerint: a lehetőség adott, csak ki kell használni!

Ajánlás kívülre

ok

Cikk értékelése

A cikk értékeléséhez be kell jelentkezned.

Ha még nem vagy regisztrált tag, itt megteheted:

Regisztráció
2012. február 08. szerda, Aranka
www.kozoshang.hu (c) 2007 - (Beta)
Minden jog fenntartva!