Fura szerzet az ember....

"egyszerre képes rajongva imádni, ugyanakkor átkozni és gyűlölni egy és ugyanazon dolgot. Így vagyok néha én is. "

egyszerre képes rajongva imádni, ugyanakkor átkozni és gyűlölni egy és ugyanazon dolgot. Így vagyok néha én is. A Web, a háló, az Internet, illessük bármilyen névvel (ugye, mit rózsának hívunk, bárhogy nevezzük, éppoly illatos...), fantasztikus találmány, szó szerint behálózva érzem magam. Mindenhogyan. Amióta "része lett" az életemnek - és miért is csak idézőjelesen, inkább valóban és tényleg - sokat köszönhetek neki, mégis néha csak átkozni lehet. Lassú, nem találom, amit keresek, vagy éppen pont az a baj, hogy megtalálom. Lehet, hogy olykor jobb lenne boldog tudatlanságban maradni.

Emlékszem, nem is olyan rég, még a mobilról mondhattam ugyanezt. Most már mindenhol megtalálnak? Nincs egy boldog és nyugodt sziget? Egy eldugott kis zug, ahol nem gabalyodom bele valamilyen szálába ennek az összefüggő, bonyolult hálónak? Nincs. Átok és rajongás. Ez az ellentét meghatározó élmény, olykor egyazon pillanaton belül is.

Hogy miért is elmélkedem erről? Mert napi tapasztalat. Mert néha visszavágynék olyan kis szigetekre, amikor még a telefon sem létezett. Ahol csak a postás csengetett. Kétszer. Legalább.

És mégis. Mindig. Most is itt ülök, vadul ütögetem a billentyűket. És várom a jeleket. Cseng, villog, színes lesz. Levelem jött, hívnak, elérhető vagyok. És nem átkozódom többet.

A kapcsolat, az kapcsolat. Bármilyen formában is valósul meg, örömet okoz, mert távoli barátok, hozzátartozók költöznek be a nappaliba, arra az időre, amíg mi is akarjuk.

És bármikor kiléphetünk...:)