Beállítások
Vedd fel a cikk szerzőjét és rovatát a kedvenceid közé, vagy akár tiltsd le.
Ehhez regisztrálj vagy jelentkezz be.
Felkészülés a jövőre
2007. december 13. 14:04"A mai, frissen végzett fiatalok, nagyon nehezen tudnak munkát találni. A diákmunkán kívül, szinte mindenhol fontos a jogosítvány, a jó kommunikáció képesség valamint a kettő, vagy annál több éves gyakorlat. "
A mai pályakezdők között, sajnos olyan is akad, aki hónapokig nem talál magának állást. A munkanélkülieknek közel az ötöde, 24 éven aluli. Ez az arány pedig, folyamatosan növekszik. Közel 50.000 fiatalnak nincs állása.A lediplomázott fiataloknak sincs szerencséjük, hiszen 4-5000-en vannak évente, akik szintén nem találnak állást maguknak.
A fiataloknak a nehézség két okból kifolyólag van, az egyik a nyugdíjkorhatár megnövelésével kevesebb álláshely üresedik meg, a másik pedig, hogy nő a diplomát szerzők száma.
Magyarországon, mára már körülbelül 24-25 ezer pályakezdő diplomás szeretne állást találni. És akkor még nem lettek megemlítve azok a fiatalok, akiknek nem volt lehetőségük egyetemen, vagy főiskolán elhelyezkedni, mert az anyagiak nem teszik nekik lehetővé. Vagy éppen szegény családból származnak és a középiskola után, azonnali munkára lenne szükségük. Nekik még kisebb az esélyük arra, hogy normális munkát találjanak.
Felháborító, hogy Budapesten, még talán lehet állást találni, de vidéken, már nehezebb. Az egyik ismerősöm, Székesfehérváron él, most 28 éves, van egy 5 éves kisfia, akit egyedül nevel. Gyárban dolgozott, nem sok pénzért. Mindezek mellett érettségizett le idén, és kezdte el a Főiskolát Egerben. Néhány hónapja kirúgták az állásából, és nem talál munkát, mert nincs végzettsége. Elutasításokat kap sorra. Ö csak egy a sok száz álláskereső közül. Ilyenkor mit tegyen az ember? Vegyen fel kölcsönt a tanulmányai folytatása érdekében, hogy legyen egy főiskolai végzettsége és 3 év után próbálkozzon újra az álláskereséssel, és azért dolgozzon évekig, hogy törlessze a kölcsönből felhalmozódott adósságokat?!
Valamint megemlíteném még az olyan fiatalokat, akik betegek, ugyan kapnak szociális támogatást és családi pótlékot, de abból nem lehet megélni. Magántanulóként otthon elvégeznek egy főiskolát, egyetemet, de utána ki alkalmazza őket?
Nagyon sok munkahely számára fontos a külső megjelenés. Rengeteg olyan fiatal van, akinek betegsége révén olyan elváltozások vannak a testén, hogy ránéz a munkáltató és abban a pillanatban elutasítja a jelentkezését.
Akiknek a legnehezebb, azok a mozgássérültek. Kerekesszékkel és/vagy mankóval nekik lehetetlen a közlekedés. Normális állásról, ők nem is álmodhatnak, hiába van neki 3 diplomája, és 2 nyelvvizsgája. Ők, mit tudnak tenni? Nekik azért sokkal nehezebb a dolguk, mint az egészséges fiataloknak.
Mindezek után egy pályakezdővel készítettem rövid interjút, melyben a pályaválasztás nehézségeiről kérdezem.
Kancsal Zsanett: Milyen gondokkal küzdesz jelenleg a pályaválasztásodból kifolyólag?
Anonim: Az a gondom, hogy mivel pályakezdő vagyok, elég nehezen találok számomra megfelelő munkát.
Kancsal Zsanett: Amikor elmész egy állásinterjúra, akkor legtöbbször mi az a hiányosság, ami miatt nem alkalmaznak?
Anonim: Az egyik helyen nem elég a képesítésem, a másikon azt mondják, hogy még nincs tapasztalatom. De volt olyan is, ahol annyira nevetséges összeget ajánlottak, hogy ennyiért utcát is söpörhetnék.
Kancsal Zsanett: Van most egy ötéves kisfiad. Mennyiben befolyásolja a választott munkáltatóidat? Rossz szemmel nézik, vagy nem akadály a mai világban?
Anonim: Dehogynem akadály! Rögtön az első kérdések között van mindenhol, hogy van-e gyerek és mennyi idős. Aztán amikor megmondom, hogy van, egyből az érdekli őket, hogy tud-e vigyázni rá valaki, ha történetesen megbetegszik.
Ebből az interjúból is látható, hogy a munkáltató azt várná el a pályakezdőktől, hogy legyen tapasztalatuk, akár több diplomájuk, nyelvvizsgájuk, és legyenek függetlenek.
Minden pályakezdőnek nehézséget okozhat az elhelyezkedés, főleg azoknak, akik nem rendelkeznek diplomával, nyelvvizsgával. Akik komolyan veszik az elhelyezkedésre való felkészülést, azok már a tanulmányaik alatt elkezdik az állást keresni. Már első évesként is lehet szakmai gyakorlaton részt venni, kapcsolatokat építeni és ezeket fel lehet tüntetni az önéletrajzba.
A fiatalok számára fontos az ismeretség, hogy protekciót tudjanak szerezni olyan munkakörben, ahol szeretnének elhelyezkedni.
