"Életélmény"

Ki ne emlékezne arra, amikor a kisgyerek mártogat, és fúj. Ó, azok a csodálatos, gondtalan évek. Amikor még nem kellett minden félévben dolgozatokat írni, és vizsgázni. Küzdeni a jobb jegyekért, a több ösztöndíjért, ki így, ki úgy.
Csodaszép látvány kerítette hatalmába a diákot is, amikor meglátta a szivárvány színeiben játszó buborékokat. Ahogy ment lefelé a lépcsőn újra gyerek volt egy percre. Egy csodálatos percre. El is felejtette azt, hogy hol van. Ott, ahol a mindennapjait töltötte, ahol néha minden olyan monoton volt, és csak egy mosoly, vagy egy könnyű csevely zökkentette ki a megszokottságból.
Egy pillanatra megállt, hagyta, hogy gondolatai cikázzanak a fejében. Kisgyerekként a réten a nagymamával, vagy éppen a régi trabant hátuljából félig kihajolva, élvezve, ahogy az arcába fúj a szél. Nem látta az égig emelkedő magas ablakokat, az idő vasfogától megsárgult falakat, vagy azokat a csúszós lépcsőket, amiket nagy tudósok tettek olyanná. Csak állt, és élvezte a perc minden pillanatát.
Hirtelen megszólította valaki, és kizökkent saját maga szőtte kis álomvilágából.
- Most vettem a boltban - mondta mosolyogva, utalva a kezében lévő tárgyra, és tovább fújt. Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor mindenki maga készítette a fújni valót! Látszott rajta, hogy ő is élvezi.
A diák érezte, hogy feltöltődik energiával és újult erővel vág bele a nap hátralévő részébe.