Beállítások
Vedd fel a cikk szerzőjét és rovatát a kedvenceid közé, vagy akár tiltsd le.
Ehhez regisztrálj vagy jelentkezz be.
Karácsonyi nátha
2007. november 29. 21:14"Avagy a könnyelmű karácsonyi túlköltekezésről."
Télapók, angyalkák, csinos karácsonyi cicomák, forralt bor és kürtős kalács.
Mintha furcsamód a karácsony szelleme már november közepe óta itt lebegne köztünk, köszönhetően a kirakatokban megcsillanó díszeknek, a bevásárlóközpontokban gyűrűző műanyag fenyőgirlandoknak, amik gusztusosan csalogatnak minket az üzletekbe, azt sugallva, hogy „közeleg a karácsony, vásárolni kéne!" Nem is beszélve a hitelintézetek által sulykolt karácsonyi családi idillről, melyet természetesen „csak" a százezres hitelek folytán élvezhetünk, majd évekig nyöghetünk, dehát egyszer van karácsony...csakhogy ne feledjük minden évben!
Az embernek normál esetben ilyenkor még eszébe sem jutna, hogy közelegnek az ünnepek, jó esetben is csak a télapó érkezése okán béleli ki az édességárusok kasszáját. De mégis a kereskedelmi marketing karácsonyi szellemet megerőszakoló tevékenysége folytán a vásárlási kényszer pánikrohama, mint egy rossz szénanátha tör rá a fogyasztói társadalom tagjaira. És ekkor kínálkozik a gyógyír, a különböző konstrukciójú hitelek formájában, melyek a tüneteket gyorsan enyhítik ugyan, de „hosszúlejáratú mellékhatásaik" böjtje csak később jelentkezik. Igaz erre figyelmeztetnek a „betegtájékoztatók", a kisbetűs hitelfeltételek, amit persze hajlamosak vagyunk nem elolvasni, vagy legalábbis nem alaposan, gondolván a „doktor"- a banki ügyintéző, úgyis elmondja, ami fontos. Sokan pedig oktondi gyerekek módjára úgy gondoljuk, ha most elmúlik a „nátha", kiéljük, a vásárlásikényszert, akkor minden rendben, és eszünkbe sem ötlenek az esetleges szövődmények, és azok veszélyei. Amik pedig könyörtelenül jelentkeznek, hiszen a tüneti kezelések, az alkalmi hitelek nem szüntetik meg az alapbetegséget, a „túl nyújtózkodom a takarón" szindrómát, sőt! Mégis egyre többen viselkednek olyan ostoba gyerek módjára, akik nem tudják felmérni lehetőségeiket, és tetteik következményeit és csak nyelik a „gyógyszereket", az adósságrendező hiteleket, majd egyszercsak belerokkan, mint a „karácsonyi nátha" szövődményeibe.
Ekkor felmerül a kérdés, hogy ki fizeti meg a fogyasztói társadalom ragálybetegségének áldozatainak, az eladósodottak százezreinek „gyógykezelését"?
Talán itt lenne az ideje egy nevelő jellegű „prevenciós programnak", mely talán legalább lelassítja a fogyasztói társadalom ragályainak terjedését, hogy még sok BÉKÉS és BOLDOG karácsony állhasson előttünk, fájdalmas szövődmények nélkül.
