Főoldal
Felhasználónév:
Jelszó:

Beállítások

Vedd fel a cikk szerzőjét és rovatát a kedvenceid közé, vagy akár tiltsd le.
Ehhez regisztrálj vagy jelentkezz be.

Regisztráció


Hogyan bánjunk a pénzünkkel

2007. október 28. 13:41
Szerző: Scilah
Rovat neve: Gazdaság/Pénzvilág
 

"Kevesen tessszük fel a kérdést magunknak, pedig mindannyian szeretnénk vagyonra szert tenni, mégsem gondolkodunk a módján. Leköt bennünket a szimpla megélhetés, pedig a kevésből is lehet sok."

Lehet, vitatkoznának velem sokat, mondván, ők igenis foglalkoznak a pénzükkel. Tapasztalatból tudom mégis, hogyan teszik ezt a legtöbben. Valóban ábrándoznak és szeretnék birtokolni a sok bankót, de sosem tesznek érte konkrét lépéseket. Ezért nem érik el soha, mert mindig csak álom marad. Sokan még azt is elutasítják, aki meg tudná mondani, hogyan csinálják.

Az első lépés, célként meghatározni az álmokat. Ha célnak hívjuk, kitűzzük a határidőt magunkban, és mindent megteszünk az eléréséért. Addig csak ábrándozni fogunk.

A vágyunk célja körülöttünk van, ráadásul igen közel. Ezt kell először elhinnünk. Sokan már érezték, tapintották, de vagy nem ismerték fel, vagy kiengedték a kezükből. Persze, nem előre megfontolt szándékkal, csak nem tudták, hogyan kell megtartani.

Higyjük el, van, aki meg tudja tanítani nekünk, hogyan legyen a miénk örökre. Segíteni is akar, hiszen óriási mennyiségű a gazdátlan pénz. Nem magától veszi el. Ha valaki már megszerezte, azért fogja elmondani, mert büszke a teljesítményére és alapvető emberi tulajdonságunk, hogy megbecsülést akarunk másoktól.

Fogadjuk el a segítséget, hiszen saját érdekünk. Ha felismerjük a tisztaságát, talán sikerül elfogadnunk a tanítást is. Akarni kell, hiszen a célunkat is akarjuk elérni.

 

Ajánlás kívülre

ok

Cikk értékelése

A cikk értékeléséhez be kell jelentkezned.

Ha még nem vagy regisztrált tag, itt megteheted:

Regisztráció
2012. február 08. szerda, Aranka
www.kozoshang.hu (c) 2007 - (Beta)
Minden jog fenntartva!