Lányaim nélkül soha - Gondolatok a családról 3.

"A idő sokszor ad hiú reményeket a kétkedőknek. Bíztam és vártam, hogy visszajöjjön, míg a barátjától kapott jeggyűrű látványa rá nem döbbentett: ez nem csak egy rémálom, hanem a kiábrándító valóság."

Az ünnepek után meg kellett szervezni az életet. A lányok oviba jártak én dolgozni. Sajnos a munka nem akkor ért véget, mint az iskola, ezért egy új babysitter után kellett néznem. Nagyon szerencsés voltam, mert találtam egy nagyszerű lányt, aki rettentő kedvesen bánt velük, s jómagam is bátorított.

Ő kisgyermek korában szintén egyedül maradt, bár édesanyjával, de szakdolgozatát abból írta, hogy miként hat a gyermekekre, ha az édesanyjuk hagyja el őket. Isten újabb csodás fordulata ez, hogy pont egy ilyen lányt ad mellénk, mikor a legnagyobb segítségre van szükségünk.

Hamar eltelt Január, s bár addig az exem igazából nem nagyon kereste a lányokat, megegyeztünk abban, hogy hétfőn és pénteken Ő megy a lányokért, s mindig este visszakapom őket. Január közepétől lassan beindult így az élet, s ez segített abban, hogy az ekkor még mindig mit sem sejtő lányok elhiggyék, hogy anya csak sokat dolgozik.

Minden este és reggel hazudnom kellett nekik, hogy az édesanyjuk itthon volt, csak hát ők mélyen aludtak, még azt sem vették észre, hogy kaptak egy-egy puszit tőle. Igaz, ha felébredtek volna engem találtak volna az ágyuk mellett.

Bíztam abban, hogy ez az egész csak egy múló szeszély. Hogy feltámadt benne valami vágy, de hamarosan visszajön. Amikor elment azt kívántam, hogy boldog legyen, s találja meg azt amit mi nem tudtunk megadni neki. Ugyan akkor reménykedtem, hogy rájön, igazából mi kellünk neki.

Az új munkahelyen elkezdtem dolgozni, ami azzal a következménnyel járt, hogy kéthetente 2-3 napot külföldön töltöttem. Ilyenkor a babysitter maradt a lányokkal, kint aludt a házunknál és Ő vitte reggel oviba őket és hozta is haza. Örültem annak, hogy az exem elkezdte minden második hétvégén elvinni a lányokat, mert így reméltem, hogy talán meglágyul a szíve és hazajön hozzánk.

Ám egy márciusi péntek délután, mikor átadtam neki a lányok ruháit a hétvégi láthatására megpillantottam, hogy már az én gyűrűm helyett egy új, a barátja által adott jeggyűrű díszeleg az ujján. Egy világ dőlt össze bennem. Csalódottság és kiábrándultság kavargott lelkemben.

Be kellett látnom, hogy bár az idő sokszor ad hiú reményeket a kétkedőknek, hiába bíztam és vártam, hogy visszajöjjön. A jeggyűrű látványa rádöbbentett: ez nem csak egy rémálom, hanem a kiábrándító valóság. A harag az első útba eső ügyvédhez vezetett, s habár fő profilja igazából nem a válás volt megbíztam a válóper megindításával.

3. gondolat: még ha értelmetlennek tűnik is, a család összetartásának illúziójáért a végsőkig hisz az ember a lehetetlenben.