Lányaim nélkül soha - Gondolatok a családról 1.

"Az óra ugyan azzal a monoton csöngéssel ébresztett fel, s álmosan nyitottam ki szemeimet. Próbáltam rendezni a gondolataimat, felsorolni mennyi minden is vár rám. Ekkor még nem is sejtettem, hogy aznap az életem gyökeresen megváltozik."

Hideg téli reggel volt. Ma pont 35 hónapja. Az óra ugyan azzal a monoton csöngéssel ébresztett fel, s álmosan nyitottam ki szemeimet. Próbáltam rendezni a gondolataimat, felsorolni mennyi minden is vár rám. Ekkor még nem is sejtettem, hogy aznap kicsi családom élete gyökeresen megváltozik majd és soha nem lesz olyan, mint amilyen addig volt.

2004 december 6-át írtunk. Korán keltem, hogy jó családapához méltó módon az előző este kifényesített csizmácskákba rejtsem el a Mikulás csomagokat. Leosontam hát halkan a lépcsőn a felső szintről a nappaliba, és gondosan elhelyeztem a finomságokat a lányaim és persze feleségem cipellőibe. Eszter lányomnak tettem egy-két virgácsot is, mert bár tündér szép kislány, mégis néha olyan rossz, mint a legelevenebb fiú.

Tudtam, hogy nem láthatom majd miként örülnek a meglepetéseknek, hisz nekem 8:00 órára dolgoznom kellett menni, mint minden hétfő reggel, mégis álmodoztam pár másodpercig, hogy miként fognak mohón lecsapni a csoki mikulásokra. Blanka lányom különösen édesszájú volt, eddigre már két fogát is be kellett tömni.

Alig múltak el 5 évesek az iker lányaim, de Blanka már lebuktatta a Mikulásnak öltözött nénit az óvodában. Hiába a gyerekek egyre korábban érnek... Bár Eszter lányom gyermeki csodálattal hitte el még az ilyen meséket akkor...

Gyors készülődés után úton is voltam a munkahelyemre, ahol számos menedzser kollegám várt, hogy nekikezdjünk egy maratoni értekezletnek, melynek során kiértékeljük, hogy kik azok a beosztottaink a cégnél, akiket érdemes tovább fejleszteni, mert látjuk bennük a lehetőséget arra, hogy majdan vezetőkké váljanak.

Egész nap nem volt lehetőségem telefonon beszélni a feleségemmel, pedig már rég volt, hogy leültünk volna kettesben. Korábban hetente legalább egyszer elmentünk valahova, de sajnos addigra már több, mint két hónapja lemondta az összes ilyen programunkat.

Akkor volt, hogy majdnem egy éve dolgozott már és azt mondta kimerült, nincs kedve semmihez. Ezért is örültem annak, hogy próbált utolérni, de sajnos a nagyon sűrű program miatt nem tudtam vele beszélni. Végül este felé utolért és arra kért, hogy menjünk el a kedvenc éttermünkbe vacsorázni.

Nagyon fáradt voltam és szerettem volna hazamenni, hogy a lányokkal legalább este megünnepelhessem a Mikulást, ezért bár nagyon örültem, hogy végre újra kedve van velem elmenni kettesben vacsorázni, mégis megpróbáltam lebeszélni erről. Mivel mindketten dolgoztunk, ekkor egy gyerekfelvigyázó volt a lányokkal és nem akartam azt, hogy az önös érdekünk miatt a lányok egy idegennel töltsék ezt az estét.

Minden próbálkozásom ellenére feleségem kieröltette, hogy találkozzunk, s az első fogásra várva ért a hidegzuhany: könnyek közt vergődve közölte velem, hogy beleszeretett valakibe, ezért most elhagy minket. Felkelt és kisétált az életünkből...

Ültem az asztalnál, lélekben megsemmisülve, 8 és fél évnyi kapcsolatunkkal a hátam mögött, s a gondolatok csak úgy kavarogtak a fejemben: mi lesz a lányokkal? Hogy fogom őket felnevelni? Mit mondok majd nekik, hogy az édesanyjuk miért nem jött haza? Hogy tudom majd elrejteni a döbbenetet és csalódottságot, a kiábrándulás és tehetetlenség kínját, hogy a lányok ne vegyék észre azt, hogy valami baj van, s közebn miként fogom kedvesen megünnepelni velük a Mikulást?

Csendesen fizettem, s elindultam a gyerekfelvigyázóhoz a lányokért, miközben újra és újra visszacsengtek fülembe feleségem szavai: "Soha nem hittem volna, hogy ez megtörténik velem, de beleszerettem valakibe és most elhagylak benneteket."

Miután átvettem a lányokat, a gyerekfelvigyázó arról tájékoztatott, hogy kapott egy jobb álláslehetőséget és másnaptól nem tud a lányokra vigyázni, nagyon sajnálja, mert megszerette a lányokat az alatt a három hónap alatt, amíg velük volt.

Könnyeimmel küzkdködve hazavittem őket, megünnepeltük a Mikulást, majd a fürdetés és esti mese után az ágyban elalvás előtt Blanka lányom feltette a gyilkos kérdést: "anya hol van?". Mi a jobb a lányoknak ekkor? Hazudni, vagy szembesíteni a tényekkel? Arra gondoltam, hogy feleségem még meggondolhatja magát, vagy lehet, hogy az egész csak egy rossz álom és meg se történt...

Elcsukló hangon annyit súgtam csak a fülébe a "jó éjt puszi" közben, hogy még dolgozik, de mikor hazajön biztos benéz és ad majd puszit neki. Eszter nem kereste őt, így nála az altatás könnyebben ment szerencsére.

Mikulás estéjén egymagam néztem a két gyönyörű, ártatlan lányomat, miként alusszák békésen álmukat, nem tudva, hogy életük nyugodtságát miként árnyékolta be a Mikulás szánja, melyen messzire került tőlük édesanyjuk.

1. gondolat: Még ha a világ is omlik össze körülöttem, akkor is a családom védelme a legfontosabb.