"Feleségem 2005 december 6-án közölte, hogy elhagy minket. Épp 3 éve, megszabadulva a remény csalfa béklyójától szembe néztem a jövővel, s megterveztem miként éled újra széthullott családom a tavaszi napsugarakkal."

Örök igazság az, hogy ha az ember saját magával rendbe kerül, akkor a világ is könnyebb lesz számára. Ezért hát az első feladat rendbe szedni magam. Helyzetkép: új munkahely kihívásokkal, két 5 éves kislány, akik az édesanyjukat keresik, valamint egy társ és segítség nélkül maradt férfi, akinek a háztartás és gyereknevelés új kihívásaival kell szembe néznie. Nem rossz. Előnye volt a helyzetnek, hogy úgy véltem ennél már rosszabb nem lehet.

Így bátran kitűztem céljaim: legfontosabb, hogy a lányok fokozatosan, a lehető legkisebb lelki sérüléssel megtudják mi a valóság, mert se hazudni nincs kedvem éveken át, se nem annyira buták, hogy előbb, vagy utóbb ne jönnének erre rá. Márpedig most a legfontosabb, hogy bízzanak bennem, jobban, mint valaha. Másodsorban gondoskodnom kellett arról, hogy rend és tisztaság legyen mindig, ezt lássák a lányaim is és legyen ez nekik egy olyan alapvető körülmény, amit majd akkor is meg kívánnak tartani, ha már majd egyedül élnek. S végül, de nem utolsó sorban keresnem kell egy új társat, hisz nem csak a lányoknak van szüksége egy új anyára, aki példa lehet számukra, de nekem is kell a társ, akivel megoszthatom a gondolataim, aki megerősít a terveimben, aki velem sír, és ha egyszer eljutok oda velem nevet majd.

Az első feladatot sikerült viszonylag könnyen kezelni, mert Isten segítségével olyan helyzetekbe kerültünk, ahol egy-egy apró részletet csöpögtetve az információból ők maguk maguknak magyarázták meg a helyzetet és fogadták el lassacskán. Ebben segített az is, hogy feleségem szerencsére látogatta őket, s az új barát is be-be került a látogatások rendjébe. Az exemnél töltött hétvégéken pedig, a lányok szembesültek azzal, hogy hol él a feleségem.

A második feladat már picit nehezebb volt, hisz a munkám mellett a háztartást vezetni, a lányokkal foglalkozni, társat találni, bizony nehéz feladat. Ezt talán a hölgyek kapásból megértik. Végül úgy döntöttem, hogy az az idő, amit otthon töltök sokkal értékesebb annál, minthogy a háztartást vezessem, inkább a lányaimra fordítom azt. Ezért felvettem egy bejárónőt is, aki hetente kétszer rendbe tette a dolgainkat. Az alap dolgokat meg közösen megoldottuk. Így a lányok is megtanulták, hogy mindig rendet kell rakniuk.

A harmadik feladat bizonyult a legnehezebbnek: társat találni. Bár az alakomon sikeresen segített, hogy az exem távozása utáni keserűségem miatt nem nagyon ettem, a felszabadult esti időmben pedig otthon sportoltam és leadtam 14 kilót 4 hónap alatt, mégis a legnagyobb gondot az jelentette, hogy nem volt időm arra, hogy ismerkedni járjak. Így maradt az internet. Gondolom nem sok mindenkinek kell ecsetelnem ennek hatékonyságát, elég csak azt említenem, hogy 6 hónap alatt összesen 1500 lánnyal volt szerencsém így ismerkedni, s ezek közül 8 volt akivel megérte találkozni. Ám egyikükkel sem alakult ki kapcsolatom. Csalódottságomban ezt a pontot feladtam, ugyan azért, amiért a háztartás vezetését: az esti órák, melyeket a társkeresésre fordítottam, annyira kifárasztottak, hogy másnap már nem nagyon volt erőm a lányaimra koncentrálni. És ha az ő boldogságuk és a magam boldogsága között kell választanom, azt hiszem nem kétséges melyik győz...

 

4. gondolat: egy új kezdet, egy talpra állás során nem lehet mindent egyszerre megváltoztatni. Ki kell választani mi a legfontosabb, s minden erőnkkel arra az egy dologra kell koncentrálni.