"Egy találkozás örömére..."

Édes kis semmiség?

 

Felnéztem az íróasztal mögül. Kinéztem a hatalmas kétszárnyú ódon ablakon. A tájat kémleltem.

Jól esett, megfáradt szememet pihentetni…Visszagörnyedtem a papír halom fölé.

Holnap vizsga, egy nagy megmérettetés…

Halk kopogás a bejárati ajtón. Anya ajtót nyitott.

Befáradt az illető, bátyám barátja. Leült a kanapéra. Vár… Testvéremet, aki még csak most kezdett el zuhanyozni.

Úgy gondoltam, eleget tanultam, kimegyek hozzá beszélgetni, ne unatkozzon már szegényke. No, igen.

Kellemesen elcsevegtünk…

Elment, mégis itt hagyott magából valamit, a lényét, ami akár egy kard törte ketté nemrég még magányomat.

Kigyúlt lelkemben egy pici láng.

Hiányzott sok minden. A csók is. Régóta nem éreztem ajkamon.

Visszamentem a szobába, leültem a papír hegy elé. Kavarogtak gondolataim…

Megint a tájat kémleltem.

Ősz volt, lehullottak a levelek, a szűz avart csak itt-ott tornyozta fel a néha elég indulatos szél.

Lelkem sírt.

Eleredt az eső, ő is együtt érzett velem. Mint, megannyi gyöngy, csapódott rá az ablakra…

Visszajöttek bátyámék. Állítólag az eső miatt.

Ismét halk kopogás, most már az én szobám ajtaján.

Ő volt, belépett. A társalgásunk folytatódott….

Azóta eltelt egy kis idő…

Még ma is beszélgetünk, közös otthonunkban, gyermekünkkel az ölünkben, tervezgetve a jövőt…