Bevezetés a társkeresés útvesztőjébe, 1.fejezet

"A társkeresés útvesztői.,..... van itt valaki, aki normális?"

A válásomat követő néhány év az útkereséssel, magamra találásal, és az egzisztenciális gondjaim megoldásával tel el. A Maslow piramisnak annyira az alján tengődtem hogy eszemben se volt az önmegvalósítással foglalkozni.

A férfiak,  mint a másik nem képviselői, az elfojtás  valamelyik típusába űzettek, szóval tudomást sem vettem a létezésükről. Ebben a gubó létben éltem mindennapjaimat, nem is sejtve, hogy a selyemhernyó ott szunnyad benne. Addig a napig.........

A csepeli Héven zötyögtem reggelente a munkahelyem felé, lustán, kissé katatón állapotban.

Csak az elsuhanó tájat néztem, az elhanyagolt utakat, szeméttel borított kerteket. A megállókban az elcsigázott tömegben kerestem az ismerős arcokat,látványuktól biztonságban éreztem magam. Tudtam jó helyen vagyok, jó időben, nem kések el, és tényleg hétköznap van..

Akkor ült le a szemközti koszos helyre ő. És fixirozott, erősen, kutatóan. Le és  fel, a tetőmtől a talpamig. Óriási termetű, erős kisugárzású, állati ösztönt árasztó pasi volt. Egy gyújtózsinór egyik vége a kezében, és éppen készült meggyújtani. A zsinór vége hirtelelen nálam termett. Itt valami robbani fog!!Én voltam a bomba! Túl későn vettem észre azt az utolsó szikrát.

Mert ott, akkor a nőiségem, az elfojtott vágyaim úgy borítottak el, hogy több évre elegendő energiát szabadítottak fel bennem a társkereséshez.

És a gubóbanaz a selyemhernyó végül utat talált magának...