Barátkeresőben

""Néha kialszik bennünk a fény, de aztán ismét felgyúl, ha találkozunk egy másik emberi lénnyel. Mindannyian óriási hálával tartozunk azoknak, akik képesek újból felgyújtani ezt a belső fényt. "


Albert Schweitzer
"

Oly hirtelen történt, hogy vége lett, mire észrevettem hogy, elkezdődött. Észrevétlenül szövődtek a szavaink össze, mintha együtt szeretnének mondatot alkotni. Az első mit kimondtunk, hogy - a körülmények miatt - köztünk sosem lehet barátság. Figyelmen kívül hagyva e tényt, egyre mélyebben feltárva lelkünk titkos bugyrait, szokásaink, emlékeink, vágyaink, véleményünk és rögzött beidegződéseink megismerésével, lassan úgy álltunk egymás előtt, mint két meztelen idegen, csupaszon, sebezhetően. Amit mondasz, megérint, amit elhallgatsz, meghallom, amit érzel, én is érzem. Nincsenek gátak, akadályok, nincsen fal, amit le kell dönteni, mert már ledőlt, vagy nem is volt, mert évek annyi sok szomorú tapasztalata után, mégis adtunk egy esélyt egymásnak, az életnek, a védő beidegződések ellen. Miszerint fal kell, ami körülvesz, hogy ne tudjanak megsebezni a szavak, s ne érjenek el az érzelmek.

Mert így élünk általában, ez a természetes. Burokban születtünk, és mivel ez már egyszer bevált, mert megvédett minden rossztól, téglánként építünk magunknak újat.

Ekkor jön az ostrom... Egy új munkahely, hol védettnek érzi magát ki régi és gyámoltalannak, aki új.

Azt hiszem, még nem dolgoztam olyan helyen, ahol az emberek csak a munkájukkal foglalkoztak és hidegen hagyta őket a kollegájuk tetszése, vagy nem tetszése. Végül is, ha bele gondolunk, az életünk egynegyedét a munkahelyünkön töltjük, olyan emberek társaságába kiket nem mi választottunk, még annyi mentségünk sem lehet, hogy azt mondjuk rokon. A rokon kategóriánál már ismerjük a mondást, miszerint a barátaidat megválogatod, de a rokonaidat kapod „ajándékba". Ebbe a nem barát, de nem is rokon kategóriába tartoznak ők, a kollegák. Melynek pontos meghatározásához még hozzá tartozik, hogy a napodból legalább nyolc órát a társaságukban kell eltöltened, és a vezetői elvárásoknak megfelelően a legjobbat teljesítened. Milyen lehet egy kollega, hát sokféle: negatív, lehúzó, lehangoló, energiaszívó, mindent jobban tudó, fölényes, bajkeverő, pletykás, alkoholszagú, izzadtságszagú, parfümgyáros, elegáns, mintha a legújabb divatmagazinból lépett volna ki, fehérzoknis, poénos, humorérzékmentes, mindenkivel flörtölgetős, és most jönnek a legrosszabbak: irigy, nagyzoló, kihasználó, hazug. Persze a lista még jócskán kibővítésre vár, a lényeg talán benne van.

Az a mondás járja, hogy az embert két dolog különbözteti meg az állattól, az egyik, hogy a hüvelyk ujját szembe tudja fordítani a többivel, a másik szerint pedig az, hogy dolgozik. Hányan mondták már, ha megnyernék a lottó ötöst, akkor se mondanának fel a munkahelyükön, mert a semmittevésbe bele lehet pistulni. Kell valahova tartozni. Kell, hogy valakinek érezd magad. Az vagy amit gondolsz? Vagy az vagy amit csinálsz? Vagy olyan vagy amilyenek ők, vagy csak egy idő után olyanná válsz, mert hasonulunk. Mert meg akarunk felelni másoknak, az elvárásoknak.

Hány emberrel vagy jóba a munkahelyeden, akiről tudod, ha nem dolgoznátok együtt, valószínű, soha többé nem hívnád fel, ő se téged, és ha néhány hónap vagy év múlva összefutnátok az utcán, csak semmitmondó köszönést váltanátok, és ami először eszedbe jutna róla, azok a tulajdonságok lennének, amit a megismerkedésetek utáni első hétben állapítottál meg róla. Mikor körülötted állt az a fal, melyet már jó magasra építettél.

Régóta az a vágyam, hogy egyik nap én csak Én legyek, és találkozzak veled és te csak Te legyél, és ha körülnézünk, egy darab téglát se lássunk, talán ne is keressük.

Velem megtörtént, olyan hirtelen, hogy vége volt mire észrevettem, hogy elkezdődött...