A rózsaszín köd és az álmok

"„Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént.”

Gabriel Garcia Marquez
"

Tavaly októberben „közös megegyezéssel" kirúgtak a volt munkahelyemről. Ezek után eléggé összezuhantam. Az én kis naiv lelkem nehezen emésztette meg, hogy minden ok és megállapodás ellenére - csak így egyik napról a másikra - három év után, búcsút vettek tőlem. Nem mondom, hogy kölcsönösen könnyes volt, csak az én részemről. Nem a céget, a munkát, legkevésbé pedig nem a kollegákat sirattam, hanem magamat, a naivságomat, hogy hittem, hogy elég, ha jól elvégzem a feladatomat.

Kedvenc kollegám ajánlott egy könyvet. A Titok könyvet. Hogy miről szól? Arról írtak már egy pár cikket. Ha igazán tudni akarod, vedd meg és olvasd el! Ahogy kinyitod, elkezd megváltozni az életed. Na persze! Ez mekkora hülyeség, gondoltam, de abba a mély gödörbe állásinterjúk előtt és után, csorbát szenvedett önbecsüléssel és megfogyatkozott önbizalommal, teljesen mindegy volt, hogy veszek-e könyvet vagy nem. Én, mint utolsó mentsvárat elkezdtem olvasni, hinni és érteni mindent, amit leír és mindent, ami körülvesz.

Lassan megértettem, hogy mindennek oka van. Mindennek, ami történik velünk, körülöttünk, csak meg kell értenünk a miérteket. Nem minden rossz, ami elsőre annak látszik.

Nemsokára észrevettem, hogy az életem újra változik, először az apró dolgok, majd szép lassan minden. A csalódásból és a gödörből felállva hinni kezdtem az erőben, ami bennem van, hogy csak akarnom kell és újra minden jó lesz, sőt még jobb, mint azelőtt. Kíváncsian álltam a holnap előtt, hogy vajon mit tartogat nekem. Egy új munkát, egy új kapcsolatot, egy új barátságot, melytől estére már máshogy látom a jövőt.

Karácsonyra kaptam ajándékba egy igazi barátot és rengeteg apró barátságot. Januárban már volt munkám, olyan amilyenről álmodtam. Februárban beköltöztünk egy nagyobb belvárosi lakásba, így még egy tételt pipálhattam az álomlistán. Végre sétálhattam kedvemre, reggel, délben, este, nem kellet a dugóban ülni, parkolóórát tömni. Egyre jobb kedvem lett. Az életem visszazökkent a megszokott kerékvágásba, ami változott, az is jó irányba. Néha már a nap is kisütött, árulkodva, hogy közeleg a nyár.

„Egyszer csak elindultam barátkeresőbe..." Majd két nap múlva megszületett az első cikk, amit én írtam. Kellett még három hét, mire vettem a bátorságot és feltöltöttem egy oldalra. Aztán csak vártam, hogy talán valaki hozzászól. Valaki, aki nem családtag, vagy barát, valaki, aki nem engem lát, hanem csak a szavakat, és a sorok közti gondolatokat.

Verseny. Akkor tudatosult bennem, hogy én is - az én cikkem is - részt vesz ezen a versenyen, mikor először láttam meg a listán: szerző: Én. Megveszik a cikkemet! Hol is állunk? Kilencvenkilenc forintért! Na azért ennyiért nem eladó. De a tudat milyen jó. Lehet, hogy megveszik a cikkemet! Ezzel a március véget ért.

Megemelték a tétet, na de kérem! Anya, Apa, tesó, barátok gyertek, olvassatok! Elkezdődött! Én csak nekik szóltam, de a rózsaszín ködben sem hittem volna, hogy ez lesz belőle! Pedig szeretek ott élni, távol a valóságtól. Vannak követőim, egy cikk, majd kettő, pörög a számláló! Gyerekek biztos, hogy ezt szabad? Játékszabály? Nem tiltja semmi! Húú beelőztek, ez ráfeküdt a gombra! Na né, az enyém is jön fel! Ilyen zsúfolt msn forgalmat még sose bonyolítottam. A párom szerint kezdek egy tőzsdeügynökre hasonlítani! Venni-eladni, venni-eladni! Vagy olvasni!!! A várva várt kommentárok is elkezdenek gyűlni. Kár hogy nem a cikkről szólnak, hanem a versenyről. Végül is, a verseny se a cikkekről szól, hanem arról kinek van több és több és még annál is több szabadidővel, ismerőssel és türelemmel rendelkező barátja.

Jóérzés? Mit keres itt a jóérzés? Nem érzem magam jól! Nem és nem! Ezzel fekszem, ezzel ébredem és ezzel is álmodom, pedig nem is alszom már! Csak figyelek! Itthon, a munkahelyen, a szomszédban, anyámnál, a telefon végén az msn gyárban. Legyen már hétfő!

Nekem bejött a könyv! Minden, amit kértem teljesült. Van új és jó munkám, van egy szép új otthonom, találtam egy honlapot, ahol leközlik a cikkeimet és olvashatom más hozzám hasonló kezdő szárnypróbálgató első tollvonásait. Visszatértem, újra én vagyok én, boldog és naiv olyan, mint októberben, mielőtt még megtudtam, hogy változni fog az életem. Mert akarom hinni, hogy tényleg csak előre ki nem védhető probléma okozta, hogy a vezető pozícióból egyszer csak eltűntem a semmibe. Na nem én, hanem a cikkem. Igaz három órával később újra versenybe szállhattam, másodikként az azóta egyedül a habokat szelő játékos mögött. Hát mondanom se kell, hogy a szavazótáborom, - mely néhány nap alatt jobban kiépült, mint bármilyen MLM rendszer a kilencvenes években Magyarországon - egy kicsit bedobta magát. Naiv vagyok, ha azt gondolom, hogy ezt a szerver nem bírta?

Na mindegy, ez már tegnap volt. A mai napot kezdjük ismét abban a bizonyos nyugtató rózsaszín ködben. Mert én hiszem, hogy ez rendeződni fog és talán nem kell újra akkorát csalódnom, mint októberben.

Egy dologra biztos jó volt ez a verseny, megmutatta, hogy ha kell, mennyi ember áll mellettem és ez minden pénznél többet ér. Ezúton is köszönöm mindenkinek!