Változó kor

"Sokszor érzi úgy az ember, hogy nem a világ forog körülötte, hanem a világ száguld vele óriási sebességgel, szusszanásnyi időt sem hagyva arra, hogy a mindennapi fáradalmakat kipihenje és újult erővel kezdjen bele egy új napba."

Változó kor

Egy esős hétköznapon, csapzottan hazaérkeztem a munkából.
Mikor kinéztem az ablakon nem éppen a verőfényes nap ragyogott az arcomba, hanem a kifli alakot felvett hold, amely számos csillag haverjával ezüstözte be a horizontot.
Vettem egy forró fürdőt, hátha megtépázott idegzetem simára ázik majd a habok között…
Később leültem a televízió elé. Épp főztek az adásban és egy idős néni valami tésztát gyúrt, lassú mozdulatokkal, olyan ráérősen. Vagy fél órán keresztül pofozta, verte, még egyszer csak összeállt a massza. (Simán felért egy karizom erősítéssel a kondi teremben).
Itt ugye folytatódott az attrakció, számos mozzanat volt még hátra.
Elrévedtem. Mikor lenne nekem ilyesmire időm? (Hasonló szituáció lehetne a folyóparton teknőbe mosni a ruhákat).
Örülök, ha egy kókuszgolyót össze tudok hozni.
Na, igen. A régi világ. Az, ahol az emberek napjait nem az állandó rohanás, pörgés, beleszédülés, lehullás jellemezte.
Úgy érzem, szinte minden perc ki van számolva. Ha, egy aprócska csúszás, késedelem, némi hezitálás kerül a gépezetbe, az egész úgy dől, akár egy dominó.
Igen, majd, hogy nem minden nap ilyen.
Örülhet az, akinek a szervezete felveszi a versenyt az idővel.
Eszembe jutott valami…
Nagymamám 85 éves. Szegénykém pár hete kórházba került, az okból, hogy magas lett a vérnyomása. A mama, aki egész életében talán 2 doboz pirulát fogyasztott el. Hála az égnek jobban lett, amint beállították a gyógyszerét, s mellé még diagnózisnak kapott egy enyhe szívritmus zavart.
No, kérem. Én elhagyva a második X-et, már néhány ennél komolyabb bajon túl vagyok. És ugye hol van még a nyugdíj?
Kérdem én. Velem van a baj, vagy a világgal, netán mindkettővel?
Egy biztos, a régi idők ekkora mértékű rohanása, a sok idegbaj, a világ igazságtalansága miatt érzett tehetetlenség ismeretlen volt.(Lehet, hogy abban az időben könnyebb volt az elfogadása). Az óriási követelmények, amelyeket egész életünk folyamán velünk szemben támasztanak. Hol a sors, hol szeretett főnökünk…vagy akár a szomszéd, aki felhívja a figyelmünket arra, hogy a rózsát még nem metszettük vissza…
A válasz rá egyszerű: Mikor?